Hogyan kell jól szeretni? – kérdeztük Csonka Csabától, aki személyedző, gyermek és felnőtt jógaoktató, masszázs terapeuta, reiki mester. Ő az Egyensúly Gyermektorna megalkotója, vezetője, oktatója –
szakmai sokszínűségéből is látható, több (szeretet)nyelven beszél, magas szinten.
Kis Adrienn: Sok szülő gondolhatja azt, hogy nem szükséges kifejeznie gyermeke iránti szeretetét, hiszen az úgyis magától értetődő. “Szeretlek téged” – sokak számára elcsépelt frázisként hangzik. Hogyan lehetne úgy értelmezni ezt, hogy mind a szülő, mind a gyermek számára egyértelmű legyen a szó mögötti tartalom?
Csonka Csaba: A mai, rohanó, figyelemhiányos, kevés bizalommal és kevés hittel átitatott, elszemélytelenedett világunkban nem könnyű megfogni és definiálni azt, hogyan is kell jól szeretni. Jól szeretni csak SZÍVBŐL és TUDATOSAN lehet! A „szeretet” mára elcsépelt szó lett, a mögöttes tartalom (érzések stb.) eltűnt, felszínes, anyagias, tárgyias, személytelen, őszintétlen világban élünk, ahol az értéket legfőképpen a pénz adja meg. (Például: „Szeretlek, ezért veszek neked ezt meg azt!”; „Csak úgy azt mondom neked, hogy szeretlek, mert ezt így szokás.”; és sorolhatnám a példákat). Véleményem és tapasztalásom szerint jól szeretni csak akkor lehet, ha szeretjük Önmagunkat (Önszeretet) és TUDATOSAK vagyunk abban is, hogy a Szeretet energia, ráadásul ennek kifejeződése egy nyelvezet!
Miben is vagyunk tudatosak?
Így tudunk KIFEJEZNI, EGYETÉRTENI, EGY NYELVET BESZÉLNI!
KA: Hogyan ismerhetjük fel gyermekünk elsődleges szeretetnyelvét?
CsCs: Először is úgy, hogyha tudjuk, mit kell felismernünk! (Tudatosság) Másodsorban pedig tudatos jelenléttel-megfigyeléssel! Mindez a MOSTban és a PILLANATban történik.
Fogantatástól óvodás korig (0-3 éves kor): A testi érintés és a minőségi idő szerintem a legfontosabb!
Először is megfogan a gyermek – tehát a lélek kiválasztja azt a családot, ahová testet öltve leszületik, és itt tudja legjobban kifutni azt az életpályát, amiért lejön tanulni-tapasztalni. Felveszi a lélek a ruháját, a testet.
Már a pocakban mindent érez az embrió, tehát az anyukának nem szabad visszafogni a szeretet kifejezéseit, simogatást, kedves szavakat.
Minden nap figyelmesnek kell lennie a pocakban lakó kis fénylényre, tehát nem mindegy, hogy az anyuka mit eszik, milyen zenét hallgat, kikkel-mikről beszélget, milyen impulzusok érik, mennyire aktív, sportol-e stb. Később, amikor megszületik a gyermek, vagyis amikor megérkezik, azonnal kedves szavakkal illeti anyukája, apukája, fülébe súgják, hogy „Szeretünk téged, mindenben támogatunk téged, boldogok vagyunk, hogy megérkeztél.” Simogatják, dédelgetik. A szülői lét a gyermek három éves koráig teljes szolgálat! NONSTOP ÉRINTÉS ÉS FIGYELEM SZÜKSÉGES!
Óvodás kor (3-6 éves kor): A gyermekünk itt már elkezdi kifejezni a „fontosabb” szeretetnyelveit.
Például: jön és kérdezi: Jól csináltam apa, anya? (Elismerő szavak)
Ebben a korban már a minőségi idő és a testi érintés mellett belépnek az ajándékok, elismerő szavak is. A gyermek pontosan megmutatja nekünk, hogy hol tartunk az élet iskolájában, tiszta tükör!
Ebben az időszakban is, egészen hatéves koráig nem szabad visszafogni magunkat, sokat szükséges minőségi időben játszani vele, figyelni rá, hogy mit mond, mit szeretne. Sokat szükséges simogatni, masszírozni, bevonni őt a házimunkába (terítés, tésztagyúrás stb.)
Fontos, hogy az anyuka minél több minőségi időt töltsön a gyermekével! Több ezer éve úgy tartják Indiában, hogy a „Gyermekeink jövője – és, ez által az egész társadalmunk jövője – asszonyaink kezében van!” Nem azt kell adni a gyermeknek, amit akar-követel, hanem azt, ami szükséges neki a jelenlegi életszakaszában a fejlődéséhez! Okos és következetes szeretetre van szükség a gyermekeink neveléséhez!
KA: Dr. Chapman által alkotott kifejezés a “szeretet-tank”. Elmondanád, hogy Te hogyan képzeled ezt el? Hogyan állapíthatjuk meg, hogy milyen állapotban van ez a tank? Van-e különbség a megállapítás módja között felnőttek és gyermekek esetében?
CsCs: Nos, ezt a tankot véleményem/tapasztalatom szerint három-öt, maximum hat éves korig tudjuk feltölteni! Nem árt tudni, hogy amilyen érzelmi alapot építünk, olyan gyermekkel fogunk a későbbiekben találkozni! Ahogyan Prof. Dr. Bagdy Emőke mondta: ”A mai gyerekek jó úton haladnak az érzelmi fogyatékosság felé”! Tehát amennyiben bármilyen „problémás” gyermekkel találkozunk, ott véleményem szerint hiányos, vagy alig van „üzemanyag” a szeretettankban! Figyelem-energiát, szeretet-energiát koldul a gyermek! „Mindegy, hogy mit kapok ezért, csak figyeljenek már rám!”
ADHD figyelemzavar, magatartás zavar? Miért növekszik évről-évre az ezzel küzdő gyermekek száma? Véleményem szerint azért, mert ami nagyban, az kicsiben is megjelenik a világunkban! Ami bennünk, felnőttekben jelen van, azt látjuk a tükörben (gyermekek)!
Tehát:
No, tehát, amikor egy felnőtt (szülő, vagy bárhogy hívhatjuk) meg tudja válaszolni az alábbi kérdéseket: Mi az élete célja? Ki Isten? Miért van itt, ahol éppen van? Miért született pont ide? Mi az, hogy KARMA (Newtoni hatás-ellenhatás törvénye) Mi az, hogy szeretet? Kit is kell szeretnem? Miért is látom ezt a „problémát?” Kinek-kiknek is kell a megoldás érdekében együtt változnia? EKKOR TUDATOSAN ÉL! Megfigyel, tapasztal, fejlődik, szolgál.
KA: A gyermek életkorával változhat-e az elsődleges szeretet nyelve?
CsCs: Természetesen igen. 0-3 éves korig minőségi idő és testi érintés az elsődleges, utána megjelenik az ajándékozás, elismerő szavak. Amennyiben nem támogatjuk például azt, hogy megérintjük a gyermekeket, akkor eltűnhet az érintés fontossága, tehát bezárhat a gyermek! Mivel mi felnőttek hamar szeretnénk letudni a gyermekre figyelést, ezért az ajándékok felhalmozásával eltárgyiasítjuk a gyermekeinket! (Ne azt adjuk neki, amit akar, hanem azt, ami a fejlődéséhez szükséges az adott életszakaszában!)
KA: Egykor és ma: 20 év telt el Dr. Chapman könyveinek kiadása óta. Véleményed szerint maradéktalanul érvényesek-e megállapításai a mai gyerekek nevelésére is, akik már ebbe a felgyorsult, digitalizált világba születnek bele?
CsCs: A mai felgyorsult-digitalizált világunkban minden ugyanúgy van, ahogyan volt, vagyis a LÉLEK alapvető természete (boldogság, vidámság) nem változik-változott! Csak befedődött! Csak a ruháink, kütyüink változtak és az, hogy eltávolodtunk GYÖKEREINKTŐL, ÖNMAGUNKTÓL és EGY-mástól! Régen az őseink gondoltak EGY-másra és előbb vagy utóbb bevonzották egymást, tudtak tudatosan TEREMTENI! Őseink még többször-többen-többet érintették-átölelték egymást, majd kimondták: ”Adjon az Isten jó napot!” vagy „Isten-Isten!”. Ők tudták még, hogy mindenkiben ott van Isten, ott a szívünkben!
Majd később jött az eltávolodás: alkaros kézfogás, majd a kézfogás, pacsi, majd a helló (már nem is magyar nyelven köszönünk, csak azt mondjuk: HELLÓ), és mostanra alig vagy csak kevesen ölelik meg egymást!
Felületesek lettünk, sietünk, nincsen türelmünk semmihez, kevés az időnk. Elszemélytelenedett a világunk! Ez látszik gyermekeinken is! TÜKÖR!!!! Vagyis Ők, a csodálatos gyermekek, próbálnának minket, felnőtteket újra megtanítani mosolyogni, játszani, szeretni – csak mi nem vesszük észre Őket, sietünk, adunk a kezükbe inkább egy kütyüt, aztán nyomkodja! Csak ne kelljen vele sokat foglalkoznunk!
Nekünk, felnőtteknek szükséges változnunk! Őszintének kell lennünk, az Őszinteség az Ő-szentség, Igazmondás, vagyis visszamenni gyermekkorunkba, ahonnan eltávolodtunk, ahonnan kezdtük! Idős korunkra fogunk ide visszatérni, csak ne a halálos ágyunkon valljuk be Önmagunknak, hogy NEM ÍGY KELLETT VOLNA! LEHETETT VOLNA MÁSHOGYAN IS!
A digitális KÜTYÜKRŐL:
KA: Tudsz-e ajánlani olvasóinknak Magyarországon is elérhető tréninget, foglalkozást erre a nyelvtanulásra?
CsCs: Az Egyensúly Gyermekjóga oktatói képzésünkön a gyermekek fejlődési ciklusai mellett, továbbá az ősi 5.000 éves Indiai Védikus tudás (jóga) mellett a szeretetnyelvekről, a szeretetkommunikációról is tanulunk, gyakorolunk! A képzésünk 200 órás, minden évben három alkalommal indul Budapesten, az Alexander Jógaközpontban (január, április, szeptember). A négy hétvégés képzésen szülők, leendő szülők, pedagógusok, edzők stb. sajátíthatják el, hogyan is neveljék tudatosan gyermekeiket-gyermekeinket. Hogyan is tekintsenek másképpen a világra! Ez egy Önismereti kurzus is egyben, hiszen ha nem tudom a válaszaimat a következőkre: Ki vagyok én? Mi az élet célja? (megszületni, tanulni, növekedni, stagnálni, szaporodni, majd hanyatlani, elmúlni, tehát csak ezért jöttünk-születtünk bele a világba?) Reggeltől-estig, estétől-reggelig dolgozni, hajszolni a pénzt, majd meghalni?? Mi van mindezek mögött? Van-e mögöttes tartalom? Minden véletlenül történik a világban, vagy van egy nagy szervező erő?? Amennyiben mindezekre nem tudom a választ, akkor honnan tudnám miért és mi történik valójában velem? A világomban? A gyermekekkel? A gyermekeimmel? Stb… Ezekre kap választ, aki elvégzi a 200 órás tanfolyamunkat, továbbá egy képesítést-oklevelet is kap (YAI: Yoga Alliance International – Nemzetközi Gyermekjóga Oktatói oklevél). Amellyel akár egy ÚJ MUNKA-HIVATÁS is kezdődhet számára!
Egyensúly Gyermektorna Program
Missziónk 11 éve, 2009-ben indult. Röviden összefoglalva: Teremtés-képalkotás-vizualizáció-mozgás, gyermekdalokkal, dobokkal, csörgőkkel, stb. kísérve. Minden megtalálható benne, amit megtanultam-megtapasztaltam életemben!
Állatokat utánozunk gyermekjóga ászanákkal (hogyan nyújtózik a cica, stb.), utánozom az állatok hangját, közben a gyermekeknek behunyt szemmel fel kell ismerniük az állat hangját, el kell képzelniük a lecsukott szemük mögött (vizualizáció-képalkotás), majd kinyitják szemüket, ekkor megmutatom nekik kép formájában, majd egyszer csak megjelenik az állat báb formájában is. Sokat egyensúlyozunk, egy lábon állunk, mókás-vicces dalokat éneklünk, közben bal kezünkkel megfogjuk a jobb fülünket, stb. Tehát hatunk a bal (racionális) agyféltekére és a jobb (emocionális) agyféltekére. A foglalkozás végén körbeülünk, fogjuk EGY-más kezét, (testi érintés) becsukjuk szemünket, elénekeljük közösen a „Gyújtsd meg Uram, gyújtsd meg szívünkben a lángot” spirituális dalocskát, utána összedörzsöljük tenyerünket, arcunkra helyezzük, figyelünk érzéseinkre. Majd elmeséli minden gyermek, hogy mit érzett. (Minőségi idő: figyelek rájuk, meghallgatom őket!) Majd mindezek végén kiosztom mindenkinek a megérdemelt PUFIT, és EGYÜTT elfogyasztjuk (ajándék, elismerő szavak: mindenkihez szólok egy-egy dicsérő-biztató szót). No, tehát ehhez szükséges nekünk felnőtteknek ”TOP-on” lenni! Nyitottnak lenni az ÚJ befogadására, színesnek látni a világot, tanulni sok-sok csodálatos technikát, tapasztalni, egészségesen étkezni, tisztított vizet önteni a mindennapi poharunkba, minden nap sportolni. Ja és Önmagunkkal jóban lenni! Példát mutatni gyermekeinknek! Ez a misszióm!
Egyensúly Gyermektábor
Idestova 10 éve minden nyáron megrendezésre kerül. Az első három évben Diósdon, a DTC-nél (Diósdi Torna Club) szerveztük a táborainkat. Immáron hét éve Tárnokon, az otthonunkban szervezzük-rendezzük a tábort. Van olyan gyermekem, aki jelenleg tizenöt éves, már óvodás kora óta jár hozzám, most ő is segít nekünk a táborban. Olyan gyerekünk is van, aki Párizsban él jelenleg és minden nyáron hazautazik miattunk! A napközis táborokat június-július-augusztus hónapban, hét héten keresztül tartjuk, 7:30-17.00 óráig. Igyekszünk minőségi időt tölteni a gyermekekkel (óvodások, iskolások vegyesen), minőségi foglalkozásokkal! Van gyermekjóga, lovaglás (Imre Tanya lovasiskola), íjászat, akadálypálya. Az erdőben megöleljük a fákat, figyelünk érzéseinkre, a szabadban-természetben vagyunk reggeltől-estig. Megtapasztaljuk, hogy milyen szénabálákon egyensúlyozni, farönkökön egyensúlyozni, a homokozóban együtt közösen egy nagy várat-várost építeni (együttműködés). Sokat zenélünk a természetben (dobok, csörgők, sámándob, stb.) népdalokat, gyerekdalokat, spirituális dalokat éneklünk. Népi táncolunk élő hegedűszóra. Párom, Tündi által készített adalékmentes, friss péksütiket eszünk, amelyeket együtt készít el a gyerekekkel, tehát látják miből és hogyan készül az étel, ami az asztalra kerül! Adalékmentes, házilag, szeretettel készült reggelit, ebédet, uzsonnát esznek a gyermekek és mellé tisztított PÍ-vizet iszunk. Sokat beszélgetünk, meghallgatjuk a gyermekeket, külön figyelünk minden gyermekre (mit eszik, mit nem ehet, glutén érzékeny stb.) Mi ezekre is figyelünk ,mert azt adunk, ami nekünk is jól esne, ha kapnánk! Van olyan gyermek, aki kijelenti a szülei előtt: ”Csaba bácsi, Tündi néni, fogadjatok kérlek örökbe engem!” Vannak igen, ilyen nehéz pillanatok ,mit mondjon ilyenkor az ember fia? Szeretjük a gyermekeinket, a gyermekeket, ez a HIVATÁSUNK-MISSZIÓNK!
SZERETNI ÉS SZOLGÁLNI JÖTTÜNK A FÖLDRE!
Hálásan köszönjük, hogy szolgálhatjuk a gyermekeket!