HAMUBAN SÜLT POGÁCSA

A holisztikus gyermeknevelés magazinja

Bemutatkozunk

HAMUBAN SÜLT INTERJÚK

 
Elérkezett az idő, hogy az új magazin-felület megszületésével bemutatkozzunk mi magunk is:
megmutatjuk, hogy kik is a Hamuban Sült Pogácsa online holisztikus gyermeknevelési magazin munkatársai. 
 

BAHUL KRISZTINA –  Funkcionális életmód mentor

“Az egyszerűséget gyermeki elmével és szívvel látni”

 
HSP: Mi Neked a Hamuban Sült Pogácsa magazin?
BK: A HSP magazin az én vízióm szerint arra született, hogy egy platformot teremtsen a 21. századot érintő gyermeknevelési kérdések és kétségek átbeszélésére a szakemberekkel készített interjúinkon keresztül. Egyik számunk fő témája például a „kütyü vagy nem kütyü” kérdésköre volt, vagyis az, hogy mikor adjunk és milyen gyakorisággal gyermekünk kezébe okostelefont, tabletet stb. Ennek dilemmáján, úgy gondolom, minden szülő átmegy. Igyekszünk mindig több szempontból megvilágítani egy-egy olyan témát, amiről úgy véljük, hogy érdemes és fontos beszélni róla.
A mesélés értékébe vetett hitünket is szeretnénk továbbadni a magazinunkat olvasó anyukáknak, apukáknak, nagyszülőknek, pedagógusoknak. A világ változik, folyamatos változásban élünk, talán most még nagyobb szüksége lehet gyermekeinknek – és persze nekünk is – a hamuban sült pogácsára, a bölcsességre, amit a mesék közvetítenek, ami irányt mutat akkor is, amikor mi épp a sötét erdőben bolyongunk, elveszetten. A természetben közösen eltöltött időt és felfedezéseket ugyanilyen biztos, megnyugtató pontnak tartjuk a családi életben, aminek megismerése közelebb vihet önmagunkhoz és az élet rendjének, körforgásának mélyebb megértéséhez. Egy erdei séta képes lelassítani a lépteinket és ahogy lassul a mozgásunk, úgy kerülünk mi is a jelenbe, elkezdjük észrevenni a színeket és formákat, amik körbevesznek bennünket. Ez a jelenlét szükséges ahhoz is, hogy a mesék kincseit fel tudjuk fedezni, a mondatok mögé tudjunk látni, érezni….Felnőttként talán nehezebb…Gyermeki nyitott elmével és szívvel még láthatjuk a dolgok egyszerűségét.
 
HSP: Hogy kerültél a csapatba?
BK: Tulajdonképpen a mesék hoztak össze minket. Együtt barangoltunk és barangolunk ma is sokszor – Virág (Szabó Virág, a magazin főszerkesztője) útmutatásával – a mesebirodalomban, ahol a mesék történetének és szimbólumainak segítségével rálátást kaptunk, kapunk saját életünk eseményeire, örökké ismétlődő köreire és vakfoltjaira. A közös belső utazások által elkezdtük az életünket a mesék szemüvegén keresztül látni, megtalálni az érzést, hogy milyen az, amikor nem a helyünkön vagyunk – hogyan tükörzi ezt a mese. A jó hír az, hogy a mese sosem marad lezáratlan, mindig ott a feloldozás és a megoldás, ám az úton a hősnek végig kell mennie egyedül, ahogyan nekünk is. Ám aki elindul az úton, annak a segítség is megérkezik. És ránk is ez vár, ha a meséket iránytűként kezeljük az életünkben. A mesék segíthetnek közelebb hozni gyermekeinket is az érzéseik megfogalmazásához, kommunikációs képességeik mélyítéséhez, egyébként pedig remek módja a mesélés a napi történések feldolgozásának.
 
HSP: Mely területe(ke)t képviseled a magazinon belül?
BK: Gondolom, elsősorban a főzéssel/táplálkozással kapcsolatos rovatomra célzol. Az előbb említettem, hogy a meseolvasás segíthet közelebb kerülni saját érzéseinkhez és azok kifejezéséhez. A testtudatosságot ugyanilyen fontosnak tartom már gyerekkorban megalapozni, azt, hogy legyen megfelelő kapcsolatunk a saját testünkkel. Meg tudjuk fogalmazni a testi érzeteinket, felismerjük és megértsük testünk jelzéseit. Hiszen ő egy életre szóló társunk és barátunk, aki mindig időben üzen, ha valami nincs rendben. Úgy gondolom, hogy már gyermekkorban el kell kezdenünk megtanulni testünk, önmagunk megfelelő táplálását. Persze ilyenkor még a szülő az, akitől nagyban függ, milyen táplálékhoz jut a gyermek. Nem mindegy milyen étellel, étkezési szokásokkal ismertetjük meg gyermekeinket, hiszen amit megeszünk, kihatással van például a közérzetünkre is. Ha ezt tovább bontom, akkor még fontosabb, hogy a bevitt táplálékot meg is tudjuk emészteni, hasznosulni tudjanak a benne rejlő tápanyagok, vitaminok, ami hozzájárul az immunrendszerünk stabilitásához. Ennek a megalapozása a gyermek első hét évében történik meg.
Érdekel a táplálkozás, mint eszköz a különböző betegségek kezelésében. E mellett izgalmasnak tartom a bél-agy-tengely működését és kihatását a viselkedésünkre, gondolkodásunkra, felfogásunkra, koncentrációs képességünkre. Szeretek főzni, az én életemben is fontos, hogy a hétköznapokra minél praktikusabban elő tudjak készülni, de mégis tápanyagokban gazdagon tudjak étkezni. Fentebb említettem a jelenlét fontosságát, ezt itt is csak hangsúlyozni tudom. Ahhoz, hogy érezzük, mi a jó nekünk, kapcsolat legyen közöttünk és a megevett étel között, ami minket táplál, kell a figyelem. Ha közben a számítógépünket, telefonunkat nyomkodjuk, ez nem tud megvalósulni. Adjuk meg maguknak az időt a nyugodt, lassú étkezésre és ne hagyjuk ki a napunkat elindító meleg reggelit sem. Az étellel való kapcsolatot azért tartom még szükségesnek, mert ha megvan ez a kapocs, akkor úgy gondolom, sokkal jobban értékeljük azt a növényt vagy állatot is, akit/amit elfogyasztunk étkezéseink során. A magazinban ennek tükrében egészségtudatos receptek jelennek meg tőlem, főleg glutén-, cukor- és tejmentes finomságok, hiszen én magam is ezen elvek szerint étkezem.
 
HSP: A személyes bemutatkozás a végére maradt, annyira vitt magával a szakmai beszámolód. Kérlek, meséld el, ki vagy, mit tanultál, mit dolgoztál, mi érdekel, mi a hobbid, melyek a felismert kincseid…
BK: Közgazdászként végeztem, ezen belül is a nemzetközi kereskedelem volt, ami a legjobban érdekelt. Leginkább gazdasági területeken dolgoztam idáig. Egy kis kitekintést tettem a szociálpszichológia világába, egyéves mester képzés keretén belül, Angliában. A hobbijaim sokfélék, a búvárkodáson, fényképezésen keresztül egészen a kertészkedésig, szövésig, sok minden érdekel annyira, hogy gyakoroljam is. Hétköznapi munkám mellett anyukámmal (Hyross Katával, a magazin egyik újságírójával) egy kis családi vállalkozást működtetünk, aminek a fő profilja zöldségek, gyümölcsök termesztése, de ezen belül is a fermentálás a fő szerelem számunkra. Így vált fontossá a földdel való kapcsolódás és a helyi közösségi életben történő szerepvállalás. Gyerekcipőben járunk még, a birtokon is rengeteg – például tereprendezéssel kapcsolatos – feladat vár ránk az idei évben. Célunk egy ún. szelíd módszerekkel művelt kert megteremtése. Minél kevesebb vegyszerrel érintkezzenek a növények és rajtuk keresztül mi, akik elfogyasztjuk azokat. Úgy gondolom, hogy már zajlik a folyamat: újból fontossá válik a kertművelés, az, hogy saját magunknak termeljünk, és így a közösségi kertek fognak egyre szélesebb körben terjedni.

SZABÓ VIRÁG – Drámapedagógus, mentálhigiénés prevenciós specialista, író, újságíró, a Mesekemence Program megalapítója

“A BÁBA”

 
HSP: Hogyan született a Hamuban Sült Pogácsa online holisztikus gyermeknevelési magazin, aminek Te vagy a főszerkesztője?
SZV: Az elmúlt tizenöt évben több online magazint életre hívtam, társakkal vagy egyedül. Rendkívül inspirálóvá tud válni számomra az a szerkesztői-alkotói szabadság, ami a folyamattal jár; és miután mondanivalóm mindig volt és van, ez a forma – tapasztalataim szerint – remek lehetőséget ad az átadásra. Az újságírás szenvedélyem; ha találok köré megfelelő, kibontásra érdemes témát, elindítok egy újabb kalandot. Mindig is izgatott a tanítás-nevelés göröngyös, ugyanakkor lehetőségekkel teli, felemelő útja. Ezért is dolgoztam ki egy saját tanítási módszert, amellyel azóta is élek, és amelyről sokáig álmodtam, hogy alapját adhatja majd egy reformiskolának, aminek a megteremtése kamaszkorom óta foglalkoztatott. Nyilvánvalóan nem véletlenül lettem pedagógus. Ma is megragadok minden alkalmat arra, hogy gyerekekkel (és felnőttekkel) a mese, a játék élményén keresztül kapcsolódhassak. Amióta pedig édesanya vagyok, különösen érdekel ennek a területnek minden ága és boga; imádok olvasni, kutakodni, fejlődni, erősödni ebben a témakörben. Azt saját bőrömön is tapasztalom, hogy mennyi kérdés képes foglalkoztatni egy kezdő, gyakorlatlan, jószándékú anyukát. Így nemcsak saját örömből, tudásvágyból, hanem – elsősorban – a gyerekekkel foglalkozó szülők, nagyszülők, pedagógusok támogatására született a HSP magazin, hiszen értem, élem már, mennyire nagy szükség van egy precíz iránytűre ezen az úton. Ami segít eligazítani ebben a hihetetlen mennyiségű és vitatható minőségű információ-áradatban, ami a társadalom és a média felől zúdul ránk a gyermeknevelés témakörében (is). Reméljük, magazinunk nemcsak válaszokat hoz, hanem segít újabb kérdéseket is feltenni, így valóban az olvasói igényekre reagálva írhatunk, és válhatunk tiszta hangjává a tudatosodó szülők mozgalmának. Hab a tortán, hogy kollégáimmal nagyon szeretek együtt-áramolni, végtelenül lelkesítő emberek. Sokszínű a csapatunk, miközben a világnézetünk, élet-szemléletünk, értékrendünk több ponton hasonló. Egymásra-találásunk alapját az írás, a mese, és a holisztikus ön-gyermeknevelés iránti elkötelezettségünk adta. Nemsokára új felületen jelentkezünk, ami látványban, technikában is új utakat nyit számunkra, így reméljük, sokan, egyre többen rátalálnak magazinunkra, és merítenek belőle, de legalábbis elgondolkodnak a felvetett kérdéseken.
 
HSP: Mit jelent számodra a HSP?
SZV: Fórumot arra, hogy beszélhessünk és beszélgethessünk arról, ami fontos a gyereknevelésben, ami hozzájárul az egészséges, harmonikus gyermekkor kialakulásához, és ami támogathatja a szülői jó közérzet, magabiztosság felépülését. A magazin minden témaköre izgalmas számomra, hiszen gyakorló anyaként tapasztalom, hogy az általunk a HSP-ben körbejárt kérdések megkerülhetetlenek egy szülő/nagyszülő/pedagógus számára. Nagyon sok a mondanivalónk, és végtelen inspirációt jelent számomra az interjú-alanyainkkal való találkozás. Akkor is, amikor a beszélgetést a kollégáim intézik, de eljut hozzám is a “végeredmény”, ezeknek a tapasztalt, értéket képviselő megkérdezetteknek az üzenete. Sokat tanulok ezáltal szülőként, pedagógusként, és miután a tanulás lételemem, a Hamuban Sült Pogácsa egy lelkesült, szenvedélyes tánc számomra. Szerelemből, önkéntes hivatásként választottuk ezt magunknak – belső érdeklődésből, jó értelemben vett megszállottságból a cél iránt. A cél pedig? Szülőébresztés – egy tudatosabb, kiegyensúlyozottabb következő generációért…
 
HSP: Ki vagy Te? Egy szóba össze tudnád sűríteni mindazt, amit Te jelentesz? Fejtsd ki bővebben is, hogy mivel foglalkozol, mi foglalkoztat és mozgat téged az életutadon!
SZV: (nevet) Kata, egy szónyi lehetőség? Nagyon jól tudod, ez számomra mekkora kihívás. 🙂 De legyen! A Bába!
A Bába az, amit a leginkább élek mostanában a külvilág felé. A Bába, aki inspirációval, meghallgatással, odafigyeléssel, beszélgetéssel, mesékkel, alkotással, játékos, kreatív gyakorlatokkal támogat másokat a szellemi születésben, szülésben, az elengedésben, a túlélésben, a feltámadásban, a megújulásban, a belső fejlődésben. És a Bába, aki szereti, igényli a csendet maga körül és önmagában. Befelé figyel, és ez nagyon jóleső neki. A Természettel szövetkezve éli napjait.
 
HSP: Bővebben?
SZV: Magyar szakos pedagógusként végeztem az egyetemen. Még a középiskola mellett megszereztem újságíró-szerkesztő képesítésemet, rá két évre pedig drámapedagógus diplomámat. Néhány évvel később pedig hivatalosan is megkezdhettem mentálhigiéniai prevenciós specialista működésemet.
 
HSP: És a szakmai múltad?
SZV: Tizenöt évesen – milyen csoda volt, Istenem! – felkértek az induló városi diáklap főszerkesztői posztjára, ami gyökeresen megváltoztatta az életemet. A magazin gyorsan népszerű lett, én pedig egy napilap megtisztelő hívására egy pillanat alatt a felnőttek világában találtam magam, a helyi média munkatársai között. Fejest ugrottam az Ismeretlenbe. Minden egyes nap, ahogy kicsengettek az utolsó iskolai órámról, interjúról interjúra száguldottam – imádtam! – és emellett lelkesen készültem a színész szak felvételijére. Hihetetlen tűzzel tanultam-alkottam mindkét szakmát; fantasztikus emberekkel, mesterekkel hozott össze a sors; az életem teleszóródott csodákkal. Az egyetemi – és az ezzel párhuzamos főiskolai – évek ugyanígy folytatódtak: csak az újságírás mellett -, ami földrajzi ingázást is hozott az életembe, merthogy addigra már neves országos lapoknak dolgoztam -, tanítottam: a helyi pedagógiai intézet felkért arra tizenhat évesen, hogy tanítsam meg diáklapot szerkeszteni-írni az érdeklődő felső tagozatos és középiskolás diákokat. Annyira megtisztelő volt a bizalmuk, hogy szárnyakat kaptam tőle: és nagyon hamar a tíz-tizenöt fős kezdő csapat létszáma felduzzadt; volt olyan foglalkozás, ahol több mint százan zsúfolódtak be a terembe, és már nem csak gyerekek… Így indult a tanári-tanítói pályám. Mennyi mindent köszönhetek azoknak, akik bíztak, hittek bennem!
Ma sem értem, hogyan fért bele akkoriban ennyi történet a mindennapjaimba, de imádtam ezt a tempót, a kreativitás sokarcú lehetőségeit megélni.
Huszonegy évesen aztán egy fájdalmas, kijózanító emberi-szakmai történetet kellett végignéznem, ami miatt úgy éreztem, hogy ez az út mégsem az enyém -, és azonnal váltottam. Nagyot.
A meditáció, az önismeret mélyebb szintjei hívtak, és a jelek intenzitása miatt nem tudtam figyelmen kívül hagyni ezt a hívást. Szerencsére, hiszen sokat kaptam ettől az életszakasztól is. Tanultam, tapasztaltam és tanítottam, ugyanazzal a tűzzel, és elhivatottsággal, mint azelőtt a világi úton. Újabb rendkívüli, mesébe illő kalandok vittek magukkal, emberi ésszel felfoghatatlan történetekkel, szüntelen alkotással, és persze rendkívüli próbatételekkel, kihívásokkal, sokszor fájó ébredésekkel.
Újabb radikális váltás következett. A létezés ismét megajándékozott, és emiatt azóta is, minden áldott nap a világ legszerencsésebb teremtményének érzem magam: édesanya lettem! Az állandó, egyoldalú szárnyalás, lebegés után végre megérkeztem a földre: mert míg az anyai érzések a mennyekbe emeltek, helyt kellett állni, felelősséggel, a mindennapokban, teljesen újszerű helyzetekben (és ez persze ma is így van), ami újabb tanulási folyamatot hívott életre -, tanulok hát lelkesen, és ÉLEK. Ezzel az áldott beavatással új szakmai periódus vette kezdetét, amit nagyon élvezek. Tanítok és írok – a sorrend van, hogy felcserélődik -, önismereti és mese-kurzusaim vannak, az archetípusokról beszélek, írásra és alkotásra inspirálom azokat, akik bizalmukkal megtisztelnek. Ég és föld között ingázom most, csak úgy, mint régen, Budapest és Miskolc között.
 
HSP: Hogyan találkoztál a mesékkel? Mit jelentenek számodra a mesék és az írás?
SZV: A szülői, nagyszülői házban találkoztam a mesékkel. Sok-sok történetet kaptunk – az öcsém és én -, amiért nagyon hálás vagyok. Erős inspiráció lehetett ez, hiszen ötévesen már olvastam, írtam, így mire iskolába mentem, egy spirálfüzet tele volt a saját meséimmel. Onnantól az írás olyan volt, akár a levegővétel -, és olyan ma is.
A meséket 9-10 éves koromtól háttérbe szorították a lányregények, a novellák, a regények, a drámák, a versek; az akkori írás-kísérleteim is az épp aktuális olvasói érdeklődésemet követték. Később megjelent felnőtteknek, majd gyerekeknek szóló mesekönyvem – huszonegynéhány évesen -, és drámapedagógusként is gyakran elővettem ezeket a történeteket, de az igazi, nagy újratalálkozás néhány évvel később történt.
Eddigi életem egyik legmélyebb krízisének közepén üldögéltem, és nem láttam a kivezető utat, amikor kaptam egy telefonhívást egy intuíciójában erős jóbaráttól: “Virág, jönnöd kell, ma és holnap nemzetközi mesemondó fesztivál van” -, és bár nem vágytam kimozdulni, a belső hangomat követve mégis elmentem. Ott pedig csoda történt. Egy varázslatos hölgy angol nyelvű mesélése olyan mélyen érintett – hiszen a mese rólam szólt, az én személyes történetemet hozta, ami ráadásul jól végződött -, hogy sejtszinten transzformálódtam át általa. Egy pillanat alatt kirepültem a kalitkámból, szerelembe emelkedtem a mesékkel, azok pedig viszonozták érzéseimet: megnyitották magukat, szimbolikájukat előttem, és azóta is, szüntelenül tanítanak, sőt, jó ideje – a közvetítésemmel, amelyért nem győzöm a hálámat kifejezni -, tanítanak, alakítanak másokat is.
 
HSP: Sokszor hallom tőled a “gyógyító írás” kifejezést, ez mit jelent pontosan?
SZV: A gyógyító írás azt jelenti: biztonságos teret és megfelelő, izgalmas kreatív gyakorlatokat, támogató energiát adok másoknak ahhoz, hogy ki merjenek nyílni írás közben; és ezáltal ráláthassanak önmagukra, összehangolódhassanak, értő-érző párbeszédbe léphessenek saját tudatalatti elméjükkel, lelkükkel -, és így, az alkotás mágiája által mélyebben megismerkedhessenek önmagukkal, boldogra írhassák saját élettörténetüket. Amikor Inspirációból írok, magamat is tanítom, és hónapokkal, évekkel később kiderül: valósággá vált, amit a papírra vetettem. Ugye, ez ismerős, Kata? 🙂
 
HSP: Tudom, hogy az életed az írás. Gyerekkorod óta írsz, hét könyved jelent meg nyomtatásban, sőt, a Mandralínia, a harcosok földje című kisregényedből musical is született. Mikor számíthatunk és milyen témában a következő könyvedre?
SZV: Mindig írok, csak korábban sokkal bátrabban mutattam meg önmagam, a külvilág felé. Kisgyermekkorom óta kényszeresen próbáltam átadni mindazt, ami bennem volt. Szüntelen alkotásban voltam -, nyaranta színházi előadás az otthonunk teraszán: kívülről fújtam több Shakespeare-drámát; de forgattunk filmet is; készítettem újságot, évi 40 Forintos előfizetői díjért; és persze írtam, írtam, írtam, megállíthatatlanul. Azt mondogattam akkoriban – és annyira komolyan gondoltam, hogy nagyjából így is lett, ma is így van -: író, színész, tanár, újságíró, illusztrátor leszek, ha felnövök, és mindez persze egy személyben! Hozzáteszem, komoly önbizalomhiánnyal birkóztam, az alkotás a túlélés esélyét biztosította számomra. A színészi vágyaim például abból az eltúlzott félénkségből táplálkoztak, hogy egy szerep mögé bújva végre biztonságban lehetek…
Mindaz, amit írás, játék közben, vagy/és az életből tanultam, mély belső utazásaimban vált és válik tápláló hamuban sült pogácsává, amellyel ma már örömmel és szeretettel kínálhatok meg másokat is… 🙂
Az ember járja az életútját, sokat tapasztal, gazdagodik, érik, hibázik, elhasal, nem keveset sérül, és bár az alkotókedv sosem csillapodott bennem, a közlésvágy mára talán visszafogottabb, a megnyilatkozás megfontoltabb lett. Persze ebben máris megcáfolom magam, hiszen nyilvánvalóan ebből a belső nyughatatlanságomból, tanulás- és adni vágyásomból nőtt ki a Hamuban Sült Pogácsa is. A tettvágy, az emberek ébresztése iránti lelkesültség ma is bennem van, csak a “minden-áron” megmentői attitűdje helyett ma már annak a bizonyossága mozgat, hogy a változás odabent kezdődik, az önismeret az alapja minden pozitív kezdeményezésnek.
Mára, úgy érzem, a hangsúlyok tolódtak el inkább: több a csönd, a befelé figyelés, és kevesebb a kommunikáció, kifelé. Értékelni tudom végre a hétköznapok apróságait (nemcsak a világ megváltása körül járnak a gondolataim), és ez jó, ez erőssé tesz. Ugyanakkor, ha tudatosan “megnyitom a csapot”, a Niagara-vízesés bennem ismét életre kel, és olyankor hagyom áramolni, amit az Inspiráció hozni kíván, rajtam keresztül.
Így születik most éppen egy mese, ami nagyon izgalmas kaland számomra. Főleg, hogy az ötéves kislányommal együtt rajzoljuk -, most a gyerekkoromban teremtett Illusztrátor énem is kezd teret kapni. Meglátjuk, mennyire képes kifejezni, megvalósítani önmagát. De nem is ez a lényeg -, sokkal inkább a közös rajzolás-teremtés folyamata. Az öröm! A szöveg pedig éppen ettől alakul! Immár lélegeznek a szereplőim! A témát az évkör adja, a női beavatások útját járva tanulja önmagát a hősnőm, miközben – mert ez így van, bizony így! -, egy világ megmentőjévé válik. Misztikus történet, nagyon aktuális élethelyzetekkel és üzenetekkel – gyerekeknek! Úgy érzem, idén akár könyv is lehet belőle…
 
HSP: Melyek az erre az évre szóló terveid és a hosszabb távú célkitűzéseid?
SZV: Az elmúlt évek új irányokat, új minőségeket bontottak ki bennem. Két nagyon különböző életszakasz után elérkeztem egy harmadikhoz, és – ismét – újra kellett definiálnom magamat, azt, hogy ki is vagyok én, miért is vagyok én; mit is akarok én valójában; és mi a feladatom ebben a most nyíló periódusomban. Mostanra elég sok megbízható válaszhoz jutottam. Eljött hát az ideje annak, hogy a saját hangomat hallassam, de csak akkor, amikor itt van az ideje. Számomra is. És amikor éppen nincs -, már van bátorságom visszahúzódni a csigaházamba, és kivárni azt, ami jönni szeretne hozzám.
A tervem? Újra írni, mesét, akár regényt. Újra írni… nemcsak az asztalfióknak. Szeretném megírni azokat a tanításokat is könyvekben, amelyek az elmúlt években élőszóban elhangzottak – az archetípusokról, a női ébredésről, az emberi játszmák feloldásáról.
A tanítást, a Bábaságot pedig folytatni, mert végtelen örömmel tölt el a Fonóban mesékkel foglalkozni, vagy elmerülni az archetípusok összetett világában, esetleg teret adni az írásbeli meséléshez, másoknak, és gyönyörködni “szülöttjeikben”. Emellett – és mindebben – a jobb agyfélteke felszabadítása, az érzelmi intelligencia megtámogatása egyértelműen feladatom, igen! Mindenféle “égből pottyanó”, hatékony módszerekkel. Gyerekek és felnőttek körében.
Amúgy pedig? Gyönyörködöm a létezés összetettségében -, és szüntelenül, tudatosan tanulok. Ez nagy hajtóerőm.
hyross

HYROSS KATA – funkcionális táplálkozási tanácsadó

“Élem a mesémet”

 
HK: A kacskaringós jelző találó kifejezés az elmúlt hét évemre. Főleg, ha ismerjük a meséket: a hetes szám bizony kiemelt jelentőséggel bír. Pl. a vitéz útja során levágja a sárkánynak mind a hét fejét, hogy elnyerje a királylány kezét, és megkapja a fele királyságot. Így történt velem is. Hét évvel ezelőtt hátat fordítottam a banki világnak, ahol kereken 33 szakmailag sikeres évet töltöttem el nemzetközi területen. Kollégáim megdöbbenéssel fogadták a hírt, hogy szinte egyik napról a másikra kiléptem a semmibe, az ismeretlenbe. Nem tudtam pontosan akkor még, hogy mit jelent az új élet, mihez fogok kezdeni. Azt éreztem csak, hogy másfelé vezet az utam, és ezt nekem kell megtalálnom. Első keresgélő lépésként kitanultam a sajtkészítést, okleveles sajtkészítői végzettséget szereztem a közgazdász diplomám mellé. Nem volt ebben a döntésben semmi tudatosság, ám a szakmai gyakorlatok során egyre nőtt bennem a vágy egy saját gazdaság megteremtésére. Megtaláltam ezáltal az öröm-forrásomat. Feltölt és elvarázsol maga a folyamat. A sajtkészítés csodájával elkezdődött a kacskaringós út. Jártam rangos fesztiválokra, vásárokra, bemutatókra, ami egy teljesen más világot tárt elém, mint a banki hivatalos, szigorú szabályok között mozgó élet.
Hihetetlen tempóban nyílt a világ számomra, új, szabadabb, természetközelibb életmódra láthattam rá a “tejúton”.
Az elmúlt hét év során teljesen átalakult az életem.
 
HSP: Költöztél is…
HK: Vidéken kezdtem új életet, hogy megvalósíthassam saját gazdaságról szóló álmaimat, hogy szabad és független legyek. Hogyan lettem földbirtokos? Véletlenül… Nem tervezett lépés volt a földvásárlás. A tavaszi karanténos időszak alatt Kriszti lányommal egy vasárnap elmentünk kiszellőztetni a fejünket a Velencei-hegységbe. A sétánk végén nem ültünk vissza az autóba, ugyanis Kriszti intett, hogy kiránduljunk még egy kicsit arra, és egy ismeretlen, bozóttal takart domboldalra mutatott. Felkaptattunk a dombra, átvágtunk a bozóton és szemünk elé tárult egy szőlőhegy, présházakkal, kanyargós utakkal és csenddel. Az egyik présház előtt fatáblán ez állt: eladó. Három nap leforgása alatt megegyeztünk a telket áruló családdal. Olyan volt az egész, mint a mesében, a mágikus hármas szám megjelent fizikai valójában az én történetemben is. Hirtelen egy gyönyörű, gondozott gyümölcsös, szőlő és veteményes birtokosa lettem, egy varázslatos hangulatú présházzal. Újabb világot hozott el számomra a kacskaringós út.
A birtoknak köszönhetően összeállt a hét éve rakosgatott mozaik, vagyis megteremtődött a gazdaságom, az önállóságom és a szabadságom alapja. Őstermelővé váltam, elsősorban fermentált zöldségek készítésével foglalkozom, de a széles palettán megtalálhatóak a gyümölcsök, a szőlőlé, a cukor- és tartósítószertől mentes gyümölcs- és zöldségkészítmények is.
 
HSP: Hogy jöttek az utadba a mesék? Mit köszönhetsz nekik?
HK: A mesék kísérik az életem minden lépését, hetedik éve. Élem a meséimet.
Nálad találkoztam, Virág, a mesék ébresztő erejével. Egy gyerekkori kedvenc mesémet olvastuk el együtt és lépésre lépésre értelmeztük, megbeszéltük azt, amikor is egyszer csak látni véltem a mesém és az akkori életem közötti párhuzamokat. Felismertem az életemben a mesém szereplőit, a szimbólumok jelentését és üzenetét. Katartikus érzés kerített hatalmába, olyan volt, mint amikor egy filmet levetítenek neked, és annak – meglátod -, te vagy a főszereplője. Még ma is megborzongok az emléktől, annyira mély nyomott hagyott bennem az az egy óra beszélgetés.
Az eredeti mese szomorúan végződött, ezért azt kérted, hogy írjam át happy endesre a végét, mert egy igazi mese mindig felemelkedéssel zárul.
Néhány nap után egyik hajnalban meg is érkezett a mese átírására az ihlet és sikerült végrehajtani a feladatot. Az átírás, azaz a történet áthangolása, amelyben, ugye, én vagyok a főhős, sikeresen megtörtént. Néhány hét múlva pedig életre kelt az új mese! Egy ideig együtt futott a régi és a születendő életem, míg nem az új végül átvette az irányítást. Aki nem hiszi, járjon utána… Bizony, így történt.
 
HSP: Azóta a mesék nagy rajongója vagy.
HK: A mesék mindig ott húzódnak az életem történései mögött, vagyis például akkor is épp egy mesét írtam, amikor rám talált a birtok; mesét írtam, amikor nagyobb, sorsfordító döntéseket hoztam meg, vagy éppen elakadtam az úton. Hozták a mesék a megoldásokat számomra! A happy endesre átírt, gyerekkori mesém indított útra, irányított vissza a saját utamra, és azóta is kéz a kézben együtt járunk. Imádom a mesék szimbólumvilágát, a szimbólumok sokrétű jelentését, sokszor magam is szimbólumokban gondolkodom és beszélek, no és persze mindenben rögtön a szimbólumokat látom meg először.
 
HSP: Ebből a közös mesealkotási folyamatból nőtt ki végül a magazinunk is, ugye? A Hamuban Sült Pogácsa…
HK: A magazinunk “hiánypótló” felület a mai, rohanó, digitális világban, ahol a szülők nem érnek rá se saját magukra, se a gyerekeikre elég időt fordítani. Magazinunkkal éppen a gyerekeit tudatosan nevelő szülőknek szeretnénk támaszt adni, hogy hiteles forrásból kaphassanak segítséget, tudást a gyerekneveléshez. Vezérvonalunk természetesen a mese, hiszen az alapító munkatársak is ezen a fórumon találkoztak össze. Én az egészségrovatban tevékenykedem elsősorban, Kriszti lányommal együtt, ahol egészséges, tápláló recepteket és egészséges táplálkozással kapcsolatos gondolatokat osztunk meg az olvasókkal, különböző szakértőket vagy gyakorló szülőket is megkérdezve, ők hogyan csinálják. Természetgyógyász oklevelem mellé nemrég funkcionális táplálkozási tanácsadói végzettséget szereztem, így ezen a sokrétegű szemüvegen keresztül igyekszem időről időre hasznos ötletet, tanácsot közvetíteni az anyukáknak, gyermekeik tudatos táplálásához. Úgy tapasztalom, hogy nagyon sok szülő “nem tudja, hogy nem tudja” kategóriába esik a gyermeknevelés terén, ezért számukra a HSP igazi felvilágosító szerepet tölthet be, és írásaival felhívhatja a szülők figyelmét pl. a kora gyermekkori túlzott kakaós csiga, túró rudi majszolás veszélyeire, az immunrendszer gyermekkorban történő megalapozásának fontosságára, az etetés és a táplálás közötti különbségre, hogy csak néhányat megemlítsek a fontos témáink közül.
 
HSP: Nagyon tágas a mozgástered, számos területen helyt állsz. Hogy néznek ki a mindennapok?
HK: Dolgosak. Őstermelő vagyok a birtoknak köszönhetően, így igencsak igazodik az életritmusom az évszakokhoz. Tavasztól őszig a korai kelés és késői fekvés, munka-munka a birtokon – kapálás, ásás, veteményezés, öntözés, szőlőkötözés, betakarítás, befőzés, eltevés – jellemzi a mindennapjaimat, míg télen a télre eltárolt zöldségek feldolgozása. A hétköznapok jórészt aktív termelő munkával telnek, a vásározás pedig inkább a hétvégére tevődik. Támogatom a “vegyél helyit, egyél helyit” mozgalmat, a bevásárló közösségek létét nagyra értékelem, ezért is léptem be a Fehérvári Éléstár Bevásárló Közösségbe, ahol fehérvári és környéki termelők portékái találnak gazdára a közösségen belül. “A KisKert” fő profilja a fermentált zöldségek, illetve nyáron a friss gyümölcsök termesztése, cukor- és tartósítószermentes gyümölcs- és zöldségkészítmények készítése. Mottónk: “Mi is ezt esszük!”, ami azt jelenti, hogy napi szinten fogyasztjuk a fermentált zöldségeket, én például mindent megkóstolok, amit lefermentálok. Nagyon érdekel az élelmiszeripari kémia, biológia, talán ezt az érdeklődést a vegyészmérnök szüleimtől örököltem, benne van a génjeimben. Állandóan kísérletezem az ízekkel, a textúrával, az illatokkal. Jó érzés számomra, hogy éltető, az egészségnek szükséges ételeket adhatok át az embereknek, olyan valamit, amivel segíthetem őket. Imádom a baktériumok világát!
 
HSP: Kata, fantasztikus benned (az is), ahogy teremtesz, ahogy vezeted az életedet. Mi a titok? Mi mozgat Téged?
HK: Mi mozgat? Egy Kata nevű manó él bennem, aki örökké elképzel valamit, beleéli magát abba, és aztán meg is akarja valósítani. Törekszem a szervezettségre, a rendszer kialakítására az életemben, a munkámban, előre tervezek hosszabb távra és aztán feldarabolom a folyamatot kisebb lépésekre, mert, ugye az elefántot is falatonként esszük meg. Idealista vagyok, hiszek az emberekben, hiszek a közösségek összetartó és megvalósító erejében. Szeretném jobbá tenni a Világot, örömet adni másoknak a saját öröm-forrásaimon keresztül.
Következő lépésként szeretném a birtokon minél inkább megvalósítani a természetes, “emberbarát” módszerekkel történő gyümölcs- és zöldségtermesztést. Fontos számomra, hogy ugyanazt tegyem le az emberek asztalára, amit én is jó szívvel elfogyasztok, azaz vegyszermentes alapanyagokból készített élő ételeket; továbbá felvilágosító munkát is végezzek a gyermekeit tudatosan nevelő szülők körében, megismertetve velük az élő ételek jelentőségét az egészség megalapozása és megtartása érdekében – erről szól számomra a Hamuban Sült Pogácsában betöltött szerepem is.

KIS ADRIENN – vízminőségvédelmi szakmérnök, szerkesztő, lektor

 

HSP: Épp nagy munkában vagytok: újjászületik a HSP internetes felülete. Készek voltatok a magazin kedvéért elsajátítani tanfolyam keretén belül a webszerkesztés fortélyait… Ez aztán az elkötelezettség! 

KA: Nagyon nagy falatnak tűnt, nem is értettem, hogy csúszott ki akkor a számon hirtelen az igen 🙂
Elég jól elboldogulok az online világban, de honlapkészítéssel még nem volt dolgom. És jó ideig nem is értettem az ötletet, hisz manapság rengeteg dolog már csak a közösségi médiákban zajlik. Aztán rájöttem, hogy egy igazi magazinnak igenis kell egy “lapozgatható” oldal, ahol egybegyűjtve minden cikk könnyedén megtalálható, ellentétben pl. a facebookkal, ahol ömlesztve jön az infó, és el is tűnik sokszor a süllyesztőben, vagy legalábbis elszántnak kell lenni, ha újra meg akarunk találni valamit, amit nemrég olvastunk…
 
 
HSP: Hogy kerültél a HSP csapatába? Mi az, ami hívott Téged?
KA: Hat éve járok hozzád írói, meseírói kurzusokra. Lételememmé vált ez a rendszeres önismereti munka a Te finom vezetéseddel, nagyon nagy űr van bennem ennek hiánya miatt ebben a sok nehézséggel terhelt évben. Amikor 2019 februárjában elmesélted az ötletedet egy magazin indításáról, amely holisztikusan közelítené meg a gyermeknevelést, sok-sok oldalról alaposan körbejárva, azonnal igent mondtam. 
Több éve mocorog bennem az elképzelés egy igazi, valódi értéket képviselő gyermekmagazin létrehozásáról, úgy érzem, Veletek együtt dolgozva talán az is kinőhetne a HSP nyomán…
 

HSP: Waldorfos anyukaként ez a szemlélet bizonyára a saját életeteket is átszövi? Sziget-lét ez a mai gyermeknevelési-társadalmi rutinban?

KA: Mindig is azt mondták rám, hogy burokban élek. És bár ezt általában úgy értik, hogy el vagyok varázsolva, de én nem bánom, hogy a saját magam által körülhatárolt  valóságomban élek. Hisz végülis mindenki ezt teszi, kérdés az, hogy mit enged be ebbe a valóságba.
 

HSP: Végzettséged szerint környezetvédelmi szakmérnök vagy. A magazinban is a környezetvédelem irányt képviseled?  

KA: 1992-ben, 17 évesen láttam a Római Klub filmjét a Földünket fenyegető veszélyről. Személyes megszólításnak éreztem, és másnap a buszon, iskolából hazafelé zötykölődve ért a váratlan felismerés, hogy nekem ez a dolgom a világban – tenni azért, hogy ami rombolást az emberiség elkövet ezen a bolygón, megállítsuk, és amennyire lehet, visszafordítsuk. Ez a komoly hívás vezetett erre a pályára, vízminőségvédelmi szakmérnökként fejeztem be egyetemi tanulmányaimat. Munkám során, fiatal felnőttként azonban azt tapasztaltam, hogy sem az európai, sem az állami hatóságok és szervezetek nem igazán képesek valódi változást generálni. A jogszabályok megalkotása ugyan ugyanúgy fontos, és alapvető dolog, mint a szelektív hulladékgyűjtés, ennél azonban sokkal többet és hatékonyabban kell tenni, ha meg akarjuk akadályozni az egyre fenyegetőbb katasztrófát. Ennek kulcsa ugyanis az emberek felfogásában van, különösen a most felnövő generációéban. Rengeteget tehetünk azzal az élővilág és a földi életkörülmények megóvásáért, ha a gyerekeink szemét rányitjuk a fenyegető problémára, és hiteles példát mutatva nekik környezettudatos életmódra neveljük őket. Tudatosítani kell az emberekben – elsősorban a gyerekekben és a fiatalokban – a saját felelősségüket. Hogy számukra ez már természetes legyen. Minden tett és minden ember számít! Magánéletemben, ameddig csak a kezem és befolyásom elér :-), eszerint élek. 
Az alulról szerveződésben hiszek, a tudatos cselekvésben. Kis közösségeket szervezünk, a lakóhelyemen, a gyerekeim iskolájában, a barátaimmal – Átalakuló Dunapart csoportot alapítottunk, biodobozok ideszállítását szerveztük meg, szemétgyűjtési akciókat rendezünk, közösségi kertet művelünk. Apró lépések ezek, de valódi, követhető nyomot hagynak…
Ebben a szemléletben keresem a tennivalóimat a világban. A gyerekeim pedig a hiteles példából tudnak tanulni.
A magazinunk harmadik, A Bolygóért, gyerekekkel című számában már foglalkoztunk a környezetvédelem témájával, de van még bőven mondanivalónk…

 

rapai csaba 2

RAPAI CSABA – médiaszakember, újságíró, szerkesztő

 
HSP: Egyedüli férfiként vagy a gyermeknevelési magazin szerzői csapatában. Nehéz helyzet ez? 

RCs: Egyáltalán nem, sőt, sokszor észre sem veszem, hogy egyedüli férfi vagyok. Egyszerűen csak „csapat” vagyunk. Persze előfordulnak helyzetek, mikor egy-egy témakör kapcsán rácsodálkozom egy javaslatra, helyzetre, mert másként érzékelem a dolgokat. Ilyenkor jó, ha bele tudom vinni a férfi oldalam gondolatait és örülök, ha ez hozzájárul a végső megoldás kialakításához.

 

HSP: Mennyire vannak jelen ebben a témában – legalább érdeklődésükkel – az édesapák? Hogy látod, a mai világban még mindig az anyáké a főszerep a gyerekek körül? 

RCs: Ez egy nagyon érdekes kérdés és örülök neki, hogy feltetted. A gyerekek körül, különösen kiskorban mindig is az anyáké a főszerep, hiszen vannak dolgok, amiket csak ők tudnak megadni a kisgyermeknek, de nagyon fontosnak tartom, ahogy írtad is, hogy „legalább érdeklődésükkel” az apák is ott legyenek már az első perctől kezdve, sőt, már a várandósság alatt is. Persze az a legjobb, hogyha ez az érdeklődés később tevékenységbe is átcsap, a gyerekekkel való mindennemű foglalkozásra kiterjed, még akkor is, ha hagyományosan az apák elmennek reggel dolgozni és csak délután-este lehet övék a gyerek, de ez is nagyon sokat számít. Legyenek ott mikor sír éjjel vagy beteg, vegyék fel, nem baj, ha hajnali 3 óra van. Amikor beköszönt az esti mesék kora és a gyermek már tudatosan is figyel – az leginkább az apáké legyen. Nappal úgyis biztosan kap mesét az édesanyjától. Anya adja az otthon melege meséket, apa pedig bevezeti őket fokozatosan az élet kalandjaiba. Legjobbak a fejből mondott mesék, mindegy hogy kitalált vagy valódi. A lényeg, hogy hallja a hangját a gyermek és úgy csússzon át az álom világába. Ezen kívül ott vannak a hétvégék, közös alkotások, játszóterezések, vagy bármi más program. Én leginkább azt látom magam körül az elmúlt másfél évtizedben, hogy a férfiak egyre nyitottabbak a gyerekekkel való törődésre, játékra. A szó jó értelmében véve „menő” dolog, hogyha egy apa van a gyerekkel akár otthon akár máshol, nem ciki rollerozni, focizni, sőt babázni vagy legózni sem, mert a nők ezt szeretik, és ahogy látom, tisztelik is, hisz tudják, hogy ez értük is van. Így lehet neki önidejük, magukra. Nekem szerencsém volt, én így nőttem fel, hogy nekem sokat meséltek, sokat játszottunk. 


HSP: Egy televíziós szakember hogy kerül kapcsolatba a magazinnal? Mi volt a hívószó? 

RCs: Hát számomra nagyon messze esett az egyik a másiktól, soha nem szerettem írni, ezt te tudod a legjobban, hiszen 7 évvel ezelőtt mikor találkoztunk a nevemet is alig mertem leírni. Én a televízión nőttem fel, bár az az én gyerekkoromban nagyon más volt, mint manapság. Megnézhettem az esti mesét hétköznap, hétvégén meg gyerekfilmeket. Nem is nagyon volt más. Később ez lett a szakmám, hivatásom is, képekben gondolkodni mindig is szerettem. Aztán eljött egy pont, mikor megértettem az összefüggést, tudatosan keresve a kapcsolatot. Ahogyan a régi írói tanfolyamokból kinőtte magát egy mesecsoport, általad, s együtt dolgozunk évek óta, illetve a tudatos tanulás eredményeként a gyermekeim révén kapcsolatba kerültem ezzel a világgal rájöttem, hogy a kapcsolat nem más, mint a képek. Az én fejemben a gondolatok, álmok, mesék is mindig mozgófilm formájában jönnek létre, s azóta szeretek írni, mert csak követnem kell a filmet. A kisgyermekek fejében a mesék ugyanígy hatnak, ők alkotják maguknak a képeket, s pont annyit és olyat, amennyit és amilyeneket fel tudnak dolgozni. Ebből a csoportból és a saját tanulási, gyermeknevelés folyamatomból nőtte ki magát a gondolat, hogy megmutassuk másoknak is, holisztikus szempontból, hogyan lehetünk még jobbak a gyermeknevelésben. Ez nem egy kész dolog, hanem egy folyamatosan változó, alakuló és soha véget nem érő folyamat, s ezért szeretem a közös alkotást, mert magam is sokat tanulok belőle.


HSP: A Kis Adriennel közös meséitek nagyon különlegesek. Hogyan írjátok őket? Miből merítetek? 

RCs: Nem tudom belülről megítélni, hogy különlegesek-e. Egy-egy témához kapcsolódva írjuk a meséket, hogy adhassunk másoknak – nem tanácsot, hanem inkább irányt, hogy a mesék erejében bízva bárhová eljuthatunk, s bármit feldolgozhatunk, bármilyen rosszból van kiút és mindig vár egy új és szebb világ a mese végén, mert a mese nem más, mint maga az élet. Feltehetőleg magunkból merítünk, saját élettapasztalatokból, és a sok-sok feldolgozott mese által magunkba szívott érzésvilágból. Tudatalattiból születő írások ezek, nem csak gyerekeknek szólnak, hanem felnőtteknek is, és maguknak is. Nagyon jó érzés, amikor úgy érezzük, hogy készen van és adhattunk valamit másoknak. 

 

HSP: Waldorfos édesapa vagy. Mi varázsol el a waldorfos világban? 

RCs: Ez egy olyan kérdés, amire bármennyit is írnék, sosem lenne vége, 12 évnyi tapasztalattal mögöttem. Inkább életképeket tudnék adni erről a világról. Mikor a 4 éves nagylányomnak ovit kerestünk s rátaláltunk egy Waldorf óvodára, a bejárati ajtón belépve egy olyan közegben találtam magam, hogy hangosan odasúgtam a gyereknek: „hazaértünk”. Teltek az évek, oviból iskola lett, de az is ott volt, helyben, a másik kapun kellett csak besétálni. S közben a kisebbik gyerek kezdte az ovit. Egy másik világba csöppentünk s napról napra tanultunk. A gyermek a központ s mi, szülők, tanárok köröttük vagyunk, és együtt figyeljük, hogy nevelődnek, de ezt a szót nem szeretem, nem hiszek a nevelésben. Inkább úgy mondanám, keresik a maguk útját egy biztonságos közegben, mintákat követve. Jártál nálunk, ebben a világban, egyszer egy adventi ünnepkor, Bazár napon, egy nagyon szép mesébe vontad a gyerekeket, én pedig segítőként figyeltem. Azt hiszem elvarázsoltad őket . A felnőtteknek is tartottál egy rövid mesekört, ott is jelen voltam, éreztem, hogy őket is elvarázsoltad, láttam sok könnyet is, csakúgy, mint a meseműhely foglalkozásokon. Azt gondolom, hogy aki Waldorfos közegben nő fel (szülőként is értendő), az valóban egy olyan életben találja magát, amely próbálja a szépet és a jót hozzátenni egy új világhoz. Éveken át tartó közös gondolkodások, szülők-tanárok, tanárok-gyerekek, s otthon a szülő-gyerek viszonylatban is. Közös programok, rengeteg ünnepkör, színházi előadások, együtt alkotások. Elmondhatatlan röviden, szavakban. Csak látom és érzem, ahogy ránézek a gyerekeimre pl.

 

HSP: A HSP is hasonló értékeket képvisel. Mit szeretnél valójában elmondani a szülőknek? Mit tartasz fontosnak a gyermeknevelésben? 

RCs: Bizony, nagyon hasonlókat képviselünk itt is, ezért is szeretem a közös alkotást veletek. Amit valójában el szeretnék mondani azok inkább kérdések, melyekre magunk is keressük a válaszokat. A tudatosság a kulcs. Mert mikor is van vége a gyereknevelésnek? Mikor 14 éves lesz? Hisz addig, amit adtunk viszi magával egy életre. És utána? Mikor leérettségizik, akkor vége? Dehogy, hisz még bőven kamasz. Akkor 21 évesen, mikor felnőtté válik? Jó, az egy élethelyzet, kapunk a kezünkbe egy szülői bizonyítványt, reméljük, legalább egy 4-esre kihozzuk. De nincs vége. Egyetemre megy, dolgozni kezd, karriert épít, megnősül, férjhez megy, gyereket szül, vagy apa lesz. És akkor vége? Nagyszülők leszünk, de attól még a szülői szerep megmarad, örökre. EZ a lényeg. Nincs vége, folyamatos tanulás az élet. Amit el szeretnék mondani, hogy mindig legyünk ”keresők”, s jómagam is, mint akár a Waldorfban akár veletek az emberi élet összetettebb lényében hiszek, test-lélek-szellem. Számomra így van értelme. És a mesék is ezt hordozzák magukban mélyen.


HSP: Miért szeretsz írni? Mit ad neked az írás? 

Ha hét évvel ezelőtt teszed fel nekem ezt a kérdést, visszakérdeztem volna: “Miért, szeretek írni?” ☺ Akkor nem szerettem. Vagyis nem is akartam. Rengeteg munka, s persze játék, ami hozzájárult ahhoz, hogy ez megváltozott. Sok könny és sok nevetés. Meg némi élettapasztalat. Úgy érzem, most már van miből írnom, mármint belülről, magamból, hiszen kint eddig is volt téma, rengeteg. De az igazi írás az, ami nem megszerkesztett, tudatos, hanem ami belülről jön. A legjobb az, amikor inspiráció által történik, de néha az élet rugdos a sötét erdőbe (mesenyelven, ahogy tőled tanultuk) és ilyenkor a provokáció is tud segíteni. Nagyrész meséket szeretek írni, mert az egy biztonságos terep, hisz nem én vagyok benne, hanem egy mesebeli lény, mindegy hogy ember- vagy állatbőrben. És így nem félek. Persze pontosan tudjuk, hogy bárki bármit ír, abban minden szereplő ő maga. Néha, akár kreatív írói foglalkozáson akár otthon magamban írok mesén kívül mást is, mesenovellák, kisregény, sci-fi, ilyenek vonzanak. S talán egyszer, nem is sokára be is fejezem valamelyik vagy akár mindegyik elkezdett írásomat, csak fókuszt kell találnom hozzájuk.. Maga az írás terápia, öngyógyítás, de ha egyszer valaki elolvassa, találhat benne kapcsolódási pontokat a saját életével, hisz így működik, mikor elolvasunk egy könyvet és felkiáltunk: “Nahát, honnan tudta az író, ezt nekem írta!” Szeretném, ha egyszer a magazinunk és a mesecsoport alkotói által megjelenne egy mesekönyv, antológia, s a magazinunk nyomtatott formában is olvasható lenne. Hiszek még a lapozható papír alapú írások erejében, más szaga van egy könyvnek mintegy e-booknak. 

 
A magazinról általában:
Internetes magazinunkat 2019 tavaszán indítottuk útjára a tudatosságra törekvő szülők, gyermeknevelők, pedagógusok támogatására.  Főszerkesztőnk, Szabó Virág korábbi munkásságából nőtt ki a kezdeményezés – ő hozta létre társaival először a Fénypont Kreatív Műhely Alapítványt, majd a Mesekemence Gyógyító Mese Központot. Törekvésünk a mese és a mesén keresztül való gyógyítás, fejlesztés megvalósítása és népszerűsítése minden korosztály körében, különböző módszerek útján. Magazinunk szintén ehhez a célkitűzéshez csatlakozik – ugyanakkor a szülők, gyermeknevelők számára megkerülhetetlen kritikus témák feldolgozásával – nyitottan és szeretettel.
Mindannyian így vagy úgy érintettek vagyunk a gyermeknevelés, az egészséges jelenen és jövőn való munkálkodás témakörében – és a mese gyógyító erejét mind tapasztalatként éljük az életünkben. Ez a két tény inspirált bennünket arra, hogy Internetes magazint hozzunk létre és működtessünk.

Magazinunk –  útravalóként – elsősorban szülőknek, nagyszülőknek és pedagógusoknak, gyermekekkel foglalkozó szakembereknek készül. Mindazoknak, akik szívükön viselik gyermekeik mentális és érzelmi egészségét, és válsághelyzetekben tudatosan dolgoznának a mese erejét használva a REND visszaállításán. De nemcsak a rendteremtés a cél, hanem a megelőzés is – igyekszünk hónapról hónapra olyan témákkal szolgálni, amelyek nemcsak olvasóként izgalmasak, de elmélyülve bennük  tudatosság és ötlet is születhet arra, hogyan készítsük fel gyermekünket a rá váró életcsatákra, veszélyekre.
Fontos leszögeznünk, hogy az elgondolkodtatás a célunk – nem pedig az ítélkezés vagy az arra való felhívás. Igyekszünk minél több nézőpontból megmutatni egy-egy témát – elsősorban újságíróként, másodsorban a gyermekek jövőjéért felelősséget érző, tanulni vágyó szülőként.

Oldalunkat szívesen tennénk interaktívvá – örömmel várjuk leveleiteket, gondolataitokat, megosztásaitokat.
E-mail címünk: meseldel@hamubansultpogacsa.hu
Írjuk, szerkesszük együtt az oldalt!
Munkatársaink: Szabó Virág, Bahul Krisztina, Hyross Kata, Kis Adrienn, Rapai Csaba
Ha pedig személyesen is kérdeznél – keresd főszerkesztőnk, Szabó Virág programjait!
A facebookon a Hamuban Sült Pogácsa oldalon, és az Így játszunk mi… csoportban számtalan izgalmas olvasmányra találhatsz gyermeknevelés és mese témában.

Az oldal minden harmadik hónapban frissül.

 

Mesélj, kérdezz, beszélgessünk!

meseldel@hamubansultpogacsa.hu