Hamuban Sült Pogácsa

A holisztikus gyermeknevelés magazinja

Útravaló

A gyermeknevelés, mint önismereti út

Szabó Virág főszerkesztő, mentálhigiénés prevenciós specialista rovata

4. A reményért olvasni

2022. március 10.

     Járvány, háború… Az ember nehezen ébred rá, változtatnia szükséges ahhoz, hogy megnyugtatóbb arcait mutassa felé a világ. Amíg nem kapunk a szívünkhöz, és nem transzformáljuk át életmódunkat, szemléletünket, a kihívások nehezített körülményeket teremtve találnak ránk, és egyre vadabbul dübörögnek az ajtónkon. Mit észlelnek mindebből a gyerekek? Ma még nehéz lenne ezt teljeskörűen megfogalmazni. Egy azonban bizonyos, hogy a felnőttek szorongása, és az ijesztő témák tabusítása sem rövid- sem pedig hosszútávon nem tesz jót nekik. Ha támogatni szeretnénk csemetéinket a jelenkor egészséges megélésében, és a jövőre való tudatos felkészülésben, olyan eszközöket kell a kezükbe adni, amelyek minden élethelyzetben segítik bennük a remény kialakulását és fenntartását. 

Nagyon fontos például az, hogy mi, felnőttek, mindent megtegyünk saját mentális, érzelmi kiegyensúlyozottságunk érdekében, hiszen mégiscsak mi vagyunk az élő példa a gyermekek számára. Ha ők azt látják, hogy minden kihívás és szorongatás ellenére képesek vagyunk megőrizni méltóságunkat, optimizmusunkat, ők is sokkal derűlátóbban és ezáltal kreatívabban képesek hozzáállni az élet különféle megpróbáltatásaihoz, ami pedig még az immunrendszerüket is erősíti. Lényeges, hogy a mindennapokban felhívjuk figyelmüket a létezés apró örömeire, az igazi szépség forrásaira, a természet csodáira.

     Legalább ennyire meghatározó támogatás részünkről, ha elvonjuk figyelmüket a kütyük hozta negatív rezgésekről, üzenetekről, helyette rendszeres játék-alkotás-és olvasmány-élményeket kínálunk számukra. Az együttlét önfeledtségét! A szabad játék, a szabad alkotás, a szabad mozgás rendkívüli pozitív hatással bír a gyermekeinkre, hiszen az, hogy szerepjátékban “kijátszhatják”, fantáziájuk által “kifesthetik, kirajzolhatják” belső szorongásaikat magukból, végtelenül felszabadító élmény, csak úgy, mint a feszültségek által születő agresszió levezetését (is) szolgáló rohangálás, fára mászás, focizás stb. A meseolvasás még ezeken a varázslatokon is túlmutat: a jó mese ugyanis nemcsak átmenetileg átemel egy másik világba, ahol fellélegezhetünk, és ezáltal új irányokat kaphatunk saját problémáink megoldásához, de útmutatást ad ahhoz is, hogy miként tudunk szembenézni, megküzdeni a sárkányokkal. 

A reményért olvasni
kids

     Arra is rámutat, hogy a sötét erők ugyan léteznek, de legyőzhetők, ha megfelelő hozzáállással és a segítség befogadásával, derűs, elszánt attitűddel indulunk “csatába”. A várakozás, a türelem gigantikus erejét is megmutatják ezek a történetek, és folyamatosan biztatnak, reményt adnak: megfelelő döntés, kitartás által igenis megszelídíthetők az élet kihívásai. Az ember bármivé válhat, ha elhatározza magát, és az Univerzum Törvényeinek követését választja. A magyar népmesék a legsegítőbb olvasmányok nehéz időkben (is), hiszen a pokol világaiból a fény mindig is ki tudta kiemelni az embert – magyarázzák belső képek útján. Az élet- és önszeretet, a bátor helytállás, az igazszívűség, az empátia és a remény fénye, amely képes bearanyozni a világot, és kiűzni belőle a gonoszt, vagy épp áttranszformálni azt. Olvassunk gyermekeinknek, egymásnak, saját magunknak – a belső békéért, a megnyugvásért, a hitért, a derűért. És közben ne feledkezzünk meg arról sem – inspirációként jól jöhet! – ahogy kint, úgy bent, és ahogy bent, úgy kint… Minél több ember mond igent a mesebeli tanításokra, annál erősebbek vagyunk pozitív értékeinkben, és annál inkább képesek vagyunk egy jobb világ megteremtésére, együtt. Arról pedig semmiképp ne feledkezzünk el: a gyermek a szülő tükre, tünete. Ahogy mi tekintünk a világra, az lesz meghatározó csemeténk számára is látásmódja kialakításában. Boldog gyermeket kívánunk nevelni, ugye? 

3. "... mesélj még!"

2022. március 6.

Czirják Erika meseíró kedves, közvetlen posztjai a közösségi oldalon keltették fel az érdeklődésemet. Gondoltam egyet, és a kislányommal előolvasónak jelentkeztem Útravaló sütik című könyvéhez. Akkor döntöttem el, hogy egy nap megkeresem, és megtudom, ki ő. Igaz, hogy azóta már a sütik mellett adventi meséi is “kisültek”, sőt, hamarosan Mobilmeséi is elérhetővé válnak, ám a jelenlegi mégis a legjobb időzítés, mert így egyszerre kerülhet szóba mindaz, amit Erika az elmúlt években adott a világnak. A kütyük problematikájánál pedig nincs aktuálisabb, a témával mi is rendszeresen foglalkozunk magazinunkban, a Hamuban Sült Pogácsában. Most egy kicsit másképp, hála ennek az interjúnak.

Czirják Erika

HSP: Jelenleg – saját definíciód szerint – magántanár és meseíró vagy. Mit tanít a tanár?

CE: Amire éppen az adott helyzetben szükség van. Például kezet és arcot mosni, ha piszkosan érkezett reggel az oviba a gyermek, és én találkoztam vele először. Aztán alapvető információkat önmagáról: hol lakik, hány éves, hogy hívják a szüleit. De segítem őt az otthoni gyakori konfliktusok oldásában, vagy feldolgozni a szegénység tényét, támogatni abban, hogy beszéljen, beszélgessen. Szókincset fejlesztünk sok mese segítségével. Az alapvető társas viselkedés szabályaira is megtanítom azokat a gyerekeket, akiknek erre van szükségük, mert ebben van elmaradásuk. Ugyanilyen fontos megismertetni velük a varázsszavakat: kérem, köszönöm, szívesen, bocsánat, vagy azt a mindennapjaik természetes részévé tenni, hogy elfogadjuk, sőt, időnként megdicsérjük magunkat. És mindezeken túl persze felkészíteni az iskolára. Talán mindebből kiderül, hogy fejlesztőpedagógus, mozgás- és meseterapeuta vagyok. Többségében halmozottan hátrányos helyzetű cigány gyerekekkel foglalkozom több óvodában a Baranya megyei Ormánság területén. A Katolikus Karitasz megbízásából végzem a munkámat. Három éve kezdtem vállalkozóként (magántanárként) dolgozni, előtte közoktatásban tevékenykedtem fejlesztőpedagógusként.

 

HSP: A honlapodon fellelhető bemutatkozó szövegedből azt olvasom ki, hogy szereted a kalandot, a kockázatot, az új felfedezéseket. Milyen gyerekből lesz a “kihívások vadásza”? Mi volt a Te “útravaló sütid”, hamuban sült pogácsád a szülői házból?

CE: Olyan gyerekből, aki csendes, engedelmes, nagyon gátlásos, zárkózott, mindig az osztály legjobb magatartású diákja. „Ahová letettek, én ott is maradtam” típusú gyerek voltam. A szüleimnek nem volt túl sok gondja velem (sajnos 😊). Később kellett sok mindent átformálni, átdolgozni magamban. Az én „útravalóm” a Csillagszemű juhász volt, az volt a rengetegszer kért kedvenc mesém. Ezzel volt dolgom. A csillagszemekkel! Hogy tudjak másként látni szituációkat, hogy legyen szemem a megoldásokra, tudjak kiállni magamért és megtapasztalni az életet a komfortzónámon kívül.

 

HSP: Sok területen dolgoztál. Mi hívott egy-egy munkahelyre, és mi űzött tovább onnan?

CE: Megmagyarázhatatlan vágyat, elemi erőt éreztem mindig is magamban, hogy a „semmiből” hozzak létre valamit. Olyan területet fedezzek fel, amihez se tudásom, se képzettségem, se túl sok információm nincs. A kihívások vadásza vagyok. Sok-sok energiát, élményt, érzést megélni valami új létrehozása során, számomra fantasztikus. Nem űzött semmi egyik munkahelyemről sem, csak úgy vagyok kalibrálva, hogy szeretek felfedezni, alkotni, tapasztalni, minél több újat megismerni a világból, egyszóval élni és nem beleragadni helyzetekbe.

 

HSP: Hogy lesz valakiből meseíró a mai világban?

CE: Nagyon egyszerűen! A gyermekeim azt javasolták: „Anya! Írj!” Már régóta motoszkált a fejemben, hogy mit is hagyhatnék magam után a világban. A formáját sokáig nem tudtam meghatározni. 2018-ban kitaláltam, hogy a gyermekeim „kincsesdobozát” fogom gazdagítani Anya-mesékkel. Mindkét fiamnak írtam karácsonyra egy–egy mesét, ezeket kinyomtatva könyv formájában meg is kapták tőlem. Ők adták a szikrát, ők bátorítottak és javasolták, hogy írjak másoknak is mesekönyvet. Ráébredtem, hogy a könyv lesz a lenyomat, aminek a formáját kerestem. Hozzáteszem, egy könyvet terveztem, nem többet…. Csakhogy azóta az ujjaim mágnesként vonzódnak a laptop billentyűzetéhez, folyamatosan írni szeretnének… és hát van is mit! Érkeznek az újabb és újabb könyvötletek.

 

HSP: Hogyan születnek a meséid? Vannak különleges meseírói rituáléid?

CE: Figyelem a gyerekeket és reagálok rájuk a meséimmel. Mindennap körbevesznek, így könnyű dolgom van. Nagyon szeretek velük beszélgetni, ezért mindenféléket megosztanak velem az életükből. A legtöbb ötletet persze a saját gyerekeim adják a meséimhez, az ő mindennapi eseményeik, megélt élethelyzeteik, azok a gondolatok, amik foglalkoztatják őket, kerülnek bele a „mese-gyűjtögetőmbe”. Innen húzom elő a témákat. Hogy rituálém van-e? Előveszem a varázspálcámat, megiszom a varázsitalomat, ráülök a táltosomra, aki elrepít a nagy tölgyfához, ahol írni szoktam. 😊  A rituálé a fejemben zajlik, ahol pillanatok alatt meg tudok érkezni a meséim helyszínére, látni tudom a szereplőimet, beszélgetni tudok velük, meg tudom érinteni a ruhájukat, meg tudom őket szeretgetni. Bele tudok szippantani a király szakácsának éppen kisült kalácsába, meg tudom hallani a seprűnyélen suhanó boszorkány ruhájának lebbenéseit, vagy a táltosom selymes szőrébe tudom az ujjaimat belefúrni. Ez a titka a meseírásnak és egyben a mesélésnek is: KÉP-ekben látni.

 

HSP: Ha már a meséknél járunk, mutasd be, kérlek, a legújabbat, a MobilMeséket. Hogy jött az ötlet, mi a célod a szórakoztatáson túl?

CE: A családunkban a fiaink körül a legtöbb konfliktust a telefonok okozzák. Az okostelefonok.  Ezek a telefonok, úgy tűnik, tudnak valamit, amit én nem, például órákig képesek fenntartani a gyerekeim figyelmét. Ezzel ellentétben én már akkor szárnyalok, amikor a 16 évesemtől kapok 45 minőségi beszélgetős percet. Olyan ragaszkodást képesek elérni, hogy még a legkisebb helyiségbe sem mennek el nélküle a kamaszok. Azonnaliságot, gyorsaságot, pörgősséget, színességet, vibrálást adnak, míg én a munka után (előforduló 😊 ) fáradtságomat, a lassúbb tempómat és a kevésbé érdekes élményeket hozom nekik. A gyerekek vakon engedelmeskednek neki! Ha a telefon azt kéri, „görgess”, „dobj egy like-ot” j, vagy „kövess” – szó nélkül megteszik, ezzel szemben az én mondataim, mint pl.  „Tedd már le!” , „Kapcsold ki” , „Elveszem, ha…”, olyanok, mint a forró kávéscsészéből kitáncoló gőz.
Egy robbanás előtti, pattanásig feszült pillanatban (amikor a gyerekem már egy-két órája az ágyának matracát mélyítette vízszintes kényelemben, miközben azt kiabálta a szobájából, hogy még „két perc”, vagy „mindjárt” vagy „nyugi”), érkezett a gondolat, hogy támadást indítok, ami tulajdonképpen ihletett is hozott, mégpedig a Mobilmeséket. A családomban a fiúk 10 éves korukban kaptak telefont. Így  utólag visszagondolva már tudjuk, hogy több hibát is elkövettünk a mobilhasználatukkal kapcsolatban. Ezeket a helyzeteket mind belevarázsoltam a meséimbe tanulságképpen, azoknak a szülőknek, akik hasonló cipőben járnak. A Mobilmesék küldetése a megfelelő, felelős telefonhasználat segítése mesékkel. A mire, a mennyit és a hogyan kérdésekre kaphat választ a kedves olvasó ezekben a történetekben. Szeretném megmutatni, hogy a telefon egy eszköz, ami hasznos, de ugyanakkor veszélyforrás is. A szülőknek olyan támogatójává válhat ez a március végén megjelenő könyv, ami segítséget nyújthat számukra életszerű helyzetekben, megmutatja nekik, hogyan, miként érdemes viszonyulni a gyermek megfelelő mobilhasználatához.  A gyermekek számára pedig szeretném, ha sok felismerést, beszélgetési lehetőséget, megelőzést, megoldást eredményezhetnének a meséim.

Mobilmesék

 

HSP: Hatalmas a kínálat a könyvpiacon. Hogy tud ma boldogulni egy meseíró? Hogy találod meg az olvasóidat?

CE: Ha egy csónaknak van evezője, vitorlája vagy motorja, akkor nem fog a vízen hánykolódni és sodródni az árral, vagy a hullámokkal. A mesekönyveim is hasonló módon működnek: ha nem lenne a férjem, mint motor, akkor a kézirataim valószínűleg a mesefiókjaimban szundikálnának. A férjem online marketinggel foglalkozik, ő segít abban, hogy el tudjanak jutni a meséim az olvasókhoz.  Ami nem az online teret érinti, ott pedig működik egy varázslatos tér, amiben az olvasók és az én utam valamilyen csoda folytán találkozik. Gondolok itt a könyvbemutatókra, gyerekfoglalkozásokra, felolvasásokra.

 

HSP: Merre fújnak a tengeri szelek mostanában Téged? Mi a következő kaland? Mi a nagy cél, ami vezérel az életben, a mindennapokban?

CE: A szél iránya kiszámíthatatlan….. Inkább az áramlatokra figyelek, úgy, mint a madarak. Szeretek ezekre rásimulni, megtalálni a sajátomat, engedni, hogy rám találjon a megfelelő, és rálépni arra az útra, ahol dolgom és feladatom van. Van még jó néhány könyvötlet a fejemben, azokat mindenképpen szeretném megvalósítani a következő években.
Nemrégiben érkezett egy nagyon váratlan és meglepő áramlat, amihez még bátorságot kell gyűjtenem. Eddig csak gyerekekkel foglalkoztam, de ez az új áramlat a felnőtteket hozta elém.  A nagy cél pedig? Hmmm….nagy kérdés!  Egy kandalló ropogó lángja mellett, a karosszékemben hintázva, forró, illatos kakaót szürcsölgetve, kockás mamuszban üldögélve érezni az élet megelégedettség érzését, miközben az unokáim előttem a szőnyegen kuporodva kérik: „Nagymama, mesélj még!”

 

További érdekességekért, információkért látogassatok el Czirják Erika honlapjára: czirjakerika.hu 

2. Mozgásban az élet

2022. február 16.

     Szomorú, de sajnos igaz: rekordokat döntögetünk abban (is), hogy soha ilyen kevés időt nem töltött az ember fia/lánya a szabad levegőn, a napfényben, mint napjainkban. A helyzet egyre elkeserítőbb, ugyanis a képernyő előtt töltött idő még mindig képes növekedni, és teljesen kiszakítani a gyerekeket a való életből.  Az iskolai kicsengetés után a legtöbben még különórára szaladgálnak (mert sok szülő tévesen úgy gondolja, hogy ez a jövőbeni helytállás egyik kulcsa), vagy ha nem, hazaautóztatják magukat, és bezárkóznak a négy fal közé, számítógépezni, videójátékozni, vagy ahogy ők mondják: feszültséget levezetni.

     Írásomat egy brit felmérés inspirálta, amely szerint az Egyesült Királyságban élő gyerekek közel háromnegyede kevesebb időt tölt a szabadban, mint a börtönökben élő rabok.
     Egy nemrégiben készített másik kutatásból pedig az derül ki, hogy a brit gyerekek 12 százaléka nem járt egy év alatt semmilyen természetes környezetben, még parkban sem.
     Ennek a jelenségnek tragikus következményei lehetnek, hiszen a kicsik – és nagyok – számára elengedhetetlen a friss levegőn való rendszeres tartózkodás, a napfürdő, illetve a napi minimum 1-3 órás mozgás. Az immunrendszer nem fejlődhet megfelelően ezek nélkül.
     A szabadtéri mozgás által erősödik a csontozat, nő az állóképesség, megerősödik a fizikai, a mentális és az érzelmi test. Minden betegség távolságtartóbb azzal, aki egészséges életmódot folytat és ennek jegyében napi szinten kapcsolódik a természettel.
     A napfény pedig a látás fejlődéséért felel, a bezártság miatt pontosan ezért egyre több a rövidlátó fiatal.
     A pandémia idején különösen sokat emlegetett D-vitamin hiánya is összefügg azzal, hogy egyre kevesebb a napfényre szaladó gyermek (és felnőtt), holott ez a vitamin nemcsak az egészséges csontokért és fogakért felel, de a hangulatainkat is szabályozza.
     Ugye, mondanom sem kell, hogy – többek között – a helytelen életmódnak tudható be, hogy egyre több a depressziós, motiválatlan fiatal?

     Emellé belép a következő kihívás: a zárt térben tartózkodó gyermek általában ül – azt is sokszor a képernyő elé szegeződve, görnyedő testtartásban.
     Egy bristoli tanulmány szerint a 6-11 évesek fizikai aktivitása az elmúlt néhány évben jelentősen csökkent. Sorolom máris, miért olyan rossz ez, de kezdem a legszembetűnőbb változás említésével: a 10-11 éves korcsoportban minden második gyermek túlsúlyos, ami komoly kockázatot jelent a későbbi szív-és érrendszeri megbetegedések, a kettes típusú cukorbetegség, a tartós magas vérnyomás kialakulásában.
     A szakértők hangsúlyozzák, a szülői példa meghatározó, ahogyan az is, hogy óvodáskorban napi hány órát tölt mozgással a kisgyerek, hiszen a szokások megteremtésének, kialakításának az első évek adnak leginkább teret. Természetesen ebben az életkorban még ne kötelező edzésekről legyen szó, hanem a minél több szabad levegőn töltött óráról, és a fő program legyen a szabad mozgás, amely a személyiséget minden oldalról fejleszti. A gyermek ugyanis a mozgáson, a cselekvésen, a játékon keresztül tapasztalja önmagát, társait, a világot. A mozgás élménye segíti énképének formálódását is. Érdemes szem előtt tartani, hogy a mozgásfejlődés a kulcsa a beszédfejlődésnek, és az írás-rajzolás alapját adó finommotorikus képességek kialakulásának is.
     Mégis, egyre több gyerek jelenik meg a játszótéren, a padon üldögélni, okostelefont nyomogatni – ahelyett, hogy mászókáznának, hintáznának, vagy szaladgálnának a többiekkel. Hova vezet ez? Jó lenne nem megtudni, hanem megelőzni a rendkívül fájdalmas kortünet kialakulását. Ma. Azzal, hogy például kirándulunk egy jót az erdőben… vagy körbeszaladjuk a környéket. Együtt. 

Szabadban 1
Szabadban 2

Ha többet szeretnétek olvasni a témában, ajánljuk Szabó Virág: Hamuban sült pogácsa – A tápláló figyelem művészete című könyvét elolvasásra, vagy Virág felnőtteknek, gyerekeknek szóló kurzusait mese és játék csodájáról.  Infó: www.viragszabo.hu

1. Játsszuk magunkat boldogra!

2022. január 29.

     A szerepjáték fontos. Meggyőződésem, hogy felnőttnek, gyereknek az. A gyermeki kiegyensúlyozott fejlődéshez elengedhetetlen, a felnőttkori harmónia megteremtéséhez pedig melegen ajánlott. Szerencsések azok a szülők és azok a gyerekek, akik együtt művelik ezt.

     Sajnos azonban napjainkban sok olyan szülő van, aki belefeledkezve racionális elméjének köreibe, bátortalan a (szerep)játékokban való részvételhez, esetleg csak kontrolláló módon kész részt venni bármilyen játékban, vezető-irányító szerepből, a szabályok között óvatosan egyensúlyozva. Sőt, talán mára sajnos felnőtt egy generáció úgy, hogy tagjainak nem is volt élménye ebben a varázslatban, így gyermekeiknek sem tudják biztosítani ennek feltételeit, mert nem tudják, hogyan fogjanak hozzá. Jó esetben a gyermek maga vagy társai által mégis képes rátalálni erre a csodára, de a kütyüorientált mindennapok, illetve a pandémia miatti korlátozások biztos, hogy nem támogatják az erre való igény megszületését és a lehetőség megteremtését.  Így aztán lemaradnak egy hallatlanul nagy lehetőségről fejlődésükben, szabadságuk önfeledt megélésében. Vagy pedig: változtatnak!

     Azt szoktam mondani, a mese és a szabad játék az Istennőtől kapott ajándékunk, személyiségünk kibontakoztatásához, teljessé válásunkhoz erőteljes támogatás. Olyan részeinket képes ugyanis megérinteni, csiszolni, átsimogatni a két varázseszköz, amelyekhez egyébként nagyon nehéz hozzáférnünk – azaz nem nagyon ismerek ezeknél hatékonyabb önismereti módszereket, pedig hegyeket-völgyeket, erdőket és sivatagokat bejártam már… 

     Millió fajta-féle játéktevékenység van, de az egészséges gyermeki fejlődés egyik jellemzője, hogy óvodáskor környékén – inkább már előbb – megjelenik az igény, a vágy a szerepjátékra. Tulajdonképpen a szerepjáték az, amit mi, felnőttek is “játszunk”, csak időnként túlságosan komolyan vesszük: ezek a különféle szerepeink (anya vagyok, feleség, háziasszony, barátnő stb.).  A gyerekek esetében ezek elképzelt szituációkba való belehelyezkedések – gyermekünk eljátssza, hogy ő most fodrász, autószerelő vagy Hófehérke, a törpék világában. Kívülről nézve gyermekünk elszórakoztatja magát ilyenkor, valójában azonban egy rendkívüli öngyógyító – önfejlesztő folyamatban van, amikor magára ölti valamelyik szerepet, amit épp megkíván.
Kiléptetni magunkat a hétköznapokból, és átrepülni a fantáziavilágba, ahol érzelmeinket megjelenítve tudunk megértésre, felismerésekre és megnyugvásra találni – rendkívüli lehetőség valamennyiünk számára. Ezekben a fiktív helyzetekben nem csak a valós felnőttszituációk imitált megjelenítésére van tér, hanem saját érzéseink megismerésére és feldolgozására is – öngyógyítunk általuk. Gondolhatjuk, ez mennyi előnnyel jár… segít megismerni a világot, az embert, önmagunkat; világlátást és gondolkodásmódot ad; közelebb enged az érzések világához, fejleszti az érzelmi intelligenciát; bátorít az önkifejezésre, a frusztrációk feloldására; fejleszti a fantáziát, a kreativitást, az empátiát; felelősségvállalásra tanít és így tovább… Szerepjáték közben személyiségjellemzőket, emóciókat tudunk eljátszani, ezek pedig segítenek a mélyben feldolgozni olyan érzelmi állapotokat, melyeket közvetlenül nem merünk,  vagy nem tudunk kifejezni. Közben fejlődik a kommunikációnk, a szókincsünk, sőt, egy jó szerepjátékos foglalkozás során felfedezhetünk, megismerhetünk új világszegleteket is. Ha a szerepjáték spontán, azaz nem irányított, még különlegesebb: megtanítja a csoportmunkát, az egymásra figyelést, a problémakezelést, a kiállást a saját véleményért, a gondolatok felvállalását, a teremtést. És mindeközben az egész folyamat rendkívüli örömforrás, amelyben egymásra találhatunk, néha könnyebben, mint a hétköznapokban.

     Figyelem, figyelem! A szerepjátékra mindenki képes – csak a maximalista férfi elme tud akadályozni bennünket a megvalósításában.


     Játsszuk magunkat boldogra! Legyen ez a mottónk… úgyhogy máris indulok a gyermekemhez, és már szerepből megkérdezem tőle: Szia. Ne haragudj, meg tudnád mondani nekem, merre van a legközelebbi állatkert? Biztos vagyok benne, hogy elvezet oda… és ma egy állati jó kalandban lesz részünk, miközben új világrészeket ismerünk meg, egymás által…

 
szerepjáték
szerepjáték

Ha többet szeretnétek olvasni a témában, ajánljuk Szabó Virág: Hamuban sült pogácsa – A tápláló figyelem című könyvét elolvasásra, vagy Virág felnőtteknek, gyerekeknek szóló kurzusait mese és játék csodájáról.  Infó: www.viragszabo.hu

Mesélj, kérdezz, beszélgessünk!

meseldel@hamubansultpogacsa.hu