Hamuban Sült Pogácsa

Kis Adrienn: Ön hol húzná meg a határt a természetes, életkori sajátosságból eredő ellenkezés és a leállítandó hiszti között?

Peer Krisztina: A hiszti, mint jelenség életkori sajátosság, a fejlődés velejárója. A közhiedelemmel ellentétben éppen azt jelzi, hogy a fejlődés jó ütemben zajlik. A hiszti az amplitúdója persze sok mindentől függ (gyerek temperamentuma, tanult mintái stb.), de ha olyat látunk vagy hallunk, hogy egy érzelmileg frusztrált helyzetben egy gyerek nem érez semmiféle diszkomfort érzést, akkor kezdjünk el aggódni. Ha pedig kockákat hajigál, akkor dőljünk hátra. De félretéve a tréfát, a másfél éves gyerek az autonómiai törekvései során időnként valóban olyan nehézségekbe ütközik – képtelen felépíteni egy tornyot, kinyitni az ablakot -, hogy a frusztrációját képtelen megfelelő módon kifejezni és az érzelmei elsodorják. Egyszerűen nem elég érett még, hogy adekvát módon fejezze ki azt, ami benne van. Ha jól belegondolunk, erre sok felnőtt sem képes. Ez az időszak aztán eltart még néhány évig, az óvodában dúl a dackorszak, persze egyre kifinomultabb formában, egyre szűkebb mezsgyén mozog és egyre ügyesebb a gyerek is az érzelemkifejezésben. Ilyenkor az lehet a dolgunk, hogy érzelmileg támogassuk őt és próbáljuk kizökkenteni abból az állapotból. Persze egy gyereknek keretekre és határokra is szüksége van, ezért nem kell félteni azoktól a gyereket, hiszen éppen a határok meghúzásával segítünk neki abban, hogy biztonságban érezze magát. A gyerekek pontosan tudják, kinél meddig mehetnek el, meddig lehet egy szülőnél a határt feszegetni. Ha a két szülő – amennyiben kétszülős családmodellről beszélünk – ebben nem képes egységesen kommunikálni, akkor a gyerek kihasználva a kiskapukat eltérően fog viselkedni egyikük, vagy a másikuk jelenlétében. Azért is fontos, hogy a nevelési kérdésekben a szülők között összhang legyen, hogy a gyerek a következetes szülői reakciók mentén könnyebben tudjon kiigazodni a nagyvilágban.

K.A.: Egyetért-e azzal, hogy a gyerek szeretetnyelvének minél pontosabb ismerete nagy segítséget nyújthat a hiszti-agresszió kezelésében?

P.K.: Persze, hiszen ha jól ismeri a gyermekét, annak reakcióit, azt, hogy hogyan tudja őt megnyugtatni, mi szerez neki örömet, sokkal könnyebb lesz a szülő dolga, amikor egy dühroham apropóján a megoldásokat latolgatja. Tudni fogja, mi működik a gyerekénél és mi nem, mivel tud neki segíteni, és mivel viszi még mélyebbre az elkeseredésben. A pozitív visszajelzés, dicséret, a szeretet, az együtt töltött minőségi idő pedig képes preventíven hatni egy-egy nehéz, konfliktusos helyzetben.

K.A.: Mennyire tartja fontosnak, hogy a szülő képes legyen higgadt felnőttként érzelmi távolságot tartani, nem bevonódni, ha hisztizik a gyermeke, vagy ha egymás között csatáznak a testvérek? Vannak-e bevált hisztikezelési tippjei, rituáléi a saját családjában?

P.K.: Amikor szülőkkel dolgozom, mindig felhívom a figyelmet arra, hogy a hiszti nem nekik és nem róluk szól, hanem a gyerekről. Arról a gyerekről, aki éppen nagyon nem érzi jól magát a bőrében. Ha ezt képes egy szülő tudatosítani, akkor sokkal könnyebb lesz kezelnie a helyzetet. Ez persze nem jelenti azt, hogy érzelmileg nem vonódik be, nem sajnálja a gyermekét. Ám ha érzelmileg nem tudunk távolságot tartani, ha éppúgy dühösek és ingerültek, vagy éppen szomorúak vagyunk, mint a gyerek, akkor nem tudunk neki segíteni az érzelmeit kezelni. Mert ez az ún. „konténer” funkciója a szülőnek: segít abban a finomhangolási folyamatban, ami lecsillapítja majd a gyereket. Én magam sok mindent csinálok, csináltam a gyerekeimmel, mikor mi vált be náluk, vagy éppen mire voltam érzelmileg készen. A pszichológusok is emberek, így időnként én is ingerült leszek vagy elveszítem a türelmemet, de igyekszem magamnak is mantrázni azt, hogy „ez most nem nekem szól”. A humortól a figyelemelterelésig sok mindent kipróbáltam, kimondom helyettük azt, hogy hogyan érezhetik most magukat, ezzel is segítve az érzelemkifejezés egy másik formáját. Ha pedig kimerülnek a tartalékok, akkor vagy átadom a férjemnek a helyzet megoldását, vagy szélsőséges esetben a túlélésre játszva figyelmen kívül hagyom a jelenetet.

+ Egy válasz: Szerintem a népmesék sokat segítenek abban egy gyereknek, hogy megmutassák, egy problémahelyzettel hogyan lehet megküzdeni (varázsmesék/tündérmesék), milyen jutalommal jár a bátorság, és mi a helyes viselkedés egy társadalomban, vagy egy közösségen belül (állatmesék).