Hamuban Sült Pogácsa

Ugyan, ki ne hallott volna Jocó bácsi világáról?

De ki is pontosan az a Jocó bácsi, azon túl, hogy hazánk egyik legismertebb, legnépszerűbb pedagógusa?

Ő így mutatja be magát:

Balatoni József vagyok, történelemtanár, író, tréner, előadó, szakértő, és a Jocó bácsi világa brand oldal tulajdonosa. Hosszú évek óta dolgozom azon, hogy a magyar oktatás megváltozzon. Nem hiszek a rendszerszintű változásban, sokkal inkább a belülről való meghackelésben. Folyamatosan kísérletezem, újabb és újabb módszereket próbálok ki, és ültetek be a tanításba. Ez a folyamatos innováció, az ezáltal elért eredmények, a diákjaim sikere hajt előre.

HSP: Buli vagy szenvedés a kényszerű otthonlét?  Nem kell órákat utazni, szerencsés esetben korán kelni sem – viszont nincs személyes kapcsolat a tanárokkal, sem pedig a társakkal, barátokkal. Van ellenben kötelező otthonlét, ráadásul az otthon egyszerre alakul iskolává, óvodává és munkahellyé is, összezártság van a szülőkkel (akikről a kamaszok pl. épp leválni készülnének).

BJ: Bulinak semmiképpen nem nevezném. Persze, az első pillanatokban sokan annak élték meg, örültek, hogy nincsen suli. Aztán persze nagyon gyorsan rá is jöttek, hogy ez nem is annyira jó, mint amennyire hitték. Így, egy év távlatából pedig egyenesen szörnyűnek tűnik. Rengeteg probléma merül fel: nem csak a hétköznapi együttlétek, de a programok, kirándulások, táborok, nagy események (szalagavató, ballagás) elmaradása is hatalmas károkat okoz a gyerekek és a tanárok lelkében. És igen, nagyon sok diáknak nem jó otthon, mert nem olyan a légkör, nem olyan a viszony a családdal. Nekik ez egyenesen szenvedés. 

HSP: Mi az, ami elveszett és nem hozható vissza a gyerekek számára?

BJ: Maga a diákkor minden velejárója. Minden ami szép, minden amit meg kell ilyenkor élni, az kimaradt az elmúlt egy évben: a szerelmek, a csalódások, az iskolai pillanatok… És ezt pótolni nem lehet sajnos. 

HSP: Mi az, ami azonban kialakult és jó, hogy lett?

BJ: Szerintem pozitív hozadék a pedagógusok flexibilitásának növekedése, és az IKT kompetenciák (információs és kommunikációs technológiák) nagyléptékű fejlődése. Számos olyan módszert, platformot ismerhettünk meg, tanulhattunk meg használni, amit később, “békeidőben” is tudunk majd hasznosítani. 

HSP: Szerinted melyik gyermek-korosztályt érte a legsérülékenyebb időszakában ez a helyzet?

BJ: Mindegyiket. Nem lehet megmondani, hogy a kisgyerekeket, vagy a nagy kamaszokat érinti rosszabbul. Mindegyikőjüket máshogy, másként, de érinti. 

HSP: Hogyan tudod Te tanárként segíteni őket azért, hogy minél kevesebb maradandó sérüléssel vészeljék át ezt az időszakot? A digitális oktatás épp azt teszi most kötelezővé, amitől eddig óvni igyekeztünk a gyermekeinket – lehet-e egészséges mederben tartani a képernyő előtt töltött időt?

BJ: Igyekszem sokat beszélgetni a diákokkal, odafigyelni rájuk, amennyire lehet. A másik, ami szerintem mindig nagy fegyvertény, az a humor. Nagyon fontos, hogy egy ilyen nehéz helyzetben se veszítsük el a humorérzékünket, tudjunk együtt jóízűen nevetni. A képernyőidő jelen esetben nagyon nehezen tartható egészséges mederben sajnos, túl sokat kell nekik is, nekünk is gép előtt ülnünk.

HSP: Mit ajánlasz a szülőknek, ezzel párhuzamosan ők mit tehetnek otthon a gyermekeikért?

BJ: Szerintem a legfontosabb, hogy igyekezzenek odafigyelni a napirend kialakulására, tartására, valamint a megfelelő táplálék- és folyadékfogyasztásra. Emellett pedig amennyiben lehetséges, menjenek levegőre, mozogjanak, sportoljanak, mert azzal sokat lehet lendíteni a mentális állapotukon. Feleslegesen ne stresszeljék őket.

HSP: Mit láttál a tavalyi végzős tanítványaidon, amikor a karantén végén újra találkozhattál velük? Jobb vagy rosszabb a helyzet, mint amit 2020. márciusában el tudtál képzelni? Működőképesnek láttad az általad alkalmazott módszereket?

BJ: Nagyon jó volt őket újra látni, és ők is nagyon örültek a viszontlátásnak. Felemelő pillanat volt újra együtt lenni, élőben. Most szerintem sokkal rosszabb a diákok helyzete: túl sok idő telt már el járványhelyzettel, otthonléttel, digitális oktatásban. Igyekeztem mindent megtenni a sikeres tanítás érdekében, de azért lássuk be, nem lehet pótolni a személyes jelenlétet. 

HSP: Hogyan láttad szeptemberben az új osztályodat? Érzel-e a viselkedésükben, lelkületükben az elmúlt egy évben átéltekre vonatkoztatható megnyilvánulásokat?

BJ: Ugyanúgy viselkedtek, mint egy újonnan létrejövő osztály. Szerencsére nem láttam rajtuk, hogy nagyon megviselte volna őket a helyzet. Sokat beszélgettünk arról, hogyan élték meg, mik a tapasztalataik, milyen elvárásaik vannak egy esetleges újabb bezárás esetére, ami aztán be is következett. Szerencsére elmentünk augusztus végén gólyatáborba, ez a közösségépítés nagyon sokat segített abban, hogy megalapozzuk a közös utunkat. Sajnos minden más elmaradt: őszi tábor, iskolai témahét, közös karácsony… Reméljük, a jövő tanévben ez az egész már csak egy rossz emlék lesz. 

HSP: Tavaly júniusban végigcsináltad ezt az eddig példa nélkül való érettségit az osztályoddal. A mai (2021. március 4-i) bejelentések következtében újra beláthatatlan helyzet állhat elő az érettségi előtt álló fiatalok és tanáraik számára. Látsz-e esélyt arra, hogy a tavalyi tapasztalatok alapján idén kevesebb feszültéggel járjon a vizsga körüli időszak? Te mit hogyan csinálnál, ha rajtad múlna a lebonyolítás?

BJ: Nem látom azt, hogy most kevesebb feszültséggel járna. Sőt. Sokkal több a beteg, súlyosabb a helyzet, ami a diákok, a tanárok, a szülők lelkiállapotára erősen rányomja a bélyegét. Nehéz kérdés, hogy én mit tennék. Két forgatókönyv lenne a fejemben: az egyik, hogy az egyetemhez szükséges emelt érettségik kerüljenek megtartásra, minden más tantárgyból a négy év jegyei, teljesítménye alapján lenne megajánlott jegy, amit ha nem fogad el, természetesen lehetősége lenne vizsgázni. A másik ötlet pedig az, hogy fordítsuk meg a tavalyi döntést: idén legyen csak szóbeli vizsga júniusban, dupla tételhúzással. Mindegyik opció csökkentené a feszültséget, a kontaktok számát. Jelenleg az oktatásirányítás sajnos nem tervez semmiféle változtatást. 

HSP: Szerinted van-e valóban létjogosultsága koronagenerációról beszélni? Milyen hatása lehet a most átélteknek a gyerekek jövőjére nézve, hosszútávon?

BJ: Megjósolhatatlan, hogy milyen következményekkel jár ez a jövőre nézve… Igen, ez a helyzet egy generációs trauma mindenkinek… 

HSP: Ti hogy vészeltétek át a tavaly tavaszi karantént és a mostani részleges lezárást? Mit tettetek/tesztek a testi és a lelki egészségetek megőrzése érdekében?

BJ: Én mindegyik bezárás elején igyekeztem odatenni magam. Aztán persze elfogyott az erőm, sok mélypontot éltem meg. Minden hiányzik: a személyes találkozások, az ölelések, az arcok, az éttermek, a koncertek, az utazás (hú, az nagyon-nagyon), ami az ember lelkében nyomot hagy. A feleségem a munkájából adódóan végig dolgozott, így sokat voltam egyedül. Szerencsére Marci, a kutyusunk sokat segített, a reggeli és délutáni séták életmentőek voltak vele. És elkezdtem sportolni, edzeni és odafigyelni magamra, az egészségemre.