Hamuban Sült Pogácsa

Beszélgetés a Velencei-hegységtúra FB-oldal és kirándulások során megismert Dr. Tarsoly Péterrel,

a természet szeretetéről, ami segíthet átvészelni a pandémia időszakát.

H.K.: Péter, először is, kérlek, mesélj magadról! Ki vagy és honnan jöttél?

T.P.: Dr. Tarsoly Péternek hívnak, barlangkutató vagyok, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Geoinformatikai Intézetének egyetemi adjunktusa, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének, a Geodéziai és Geoinformatikai Tudományos Bizottságnak, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat Vulkánszpeleológiai Kollektívájának tagja, a Styx Barlangkutató Egyesület vezetőségi tagja. Az alapvégzettségem földmérő mérnök, de rendelkezem térinformatikai szakmérnöki és földrajz egyetemi diplomával is. A doktori címet az Erdőmérnöki Kar Kitaibel Pál Környezettudományi Doktori Iskolájában szereztem, ahol a választott kutatási témám a hazai vulkanikus barlangokhoz kapcsolódott. Most már hetedik éve vezetek ökotúrákat Fejér megyében a hegyek közé, azzal a céllal, hogy visszavezessem az embereket a természetbe.

H.K: Kirándulásokat vezetsz fent és lent, azaz az erdőben, hegyekben és a föld alatti világokban, a barlangokban, a Velencei-hegységben, a Vértesben és a Bakony keleti területein. Melyek a kedvenc kirándulásaid és miért éppen ezeket szereted?

T.P.: Nehéz választani, hiszen mindegyiket szeretem, mindegyik másért érdekes és szép. A Velencei-hegységben a kedvenc részem a Meleg-hegy környezete, különösen a Bükkhangnak nevezett erdőrész, a Vértesben Csákberény környéke és az ott található mély völgyek és sziklafalak, a Bakonyban pedig a Csór és Iszkaszentgyörgy között található sziklás szárazvölgyek, ahol számtalan szép és ritka élőlény talál otthonra. Ha egy kicsit messzebbre tekintünk hazai viszonylatban, akkor nagyon szeretem a balatonfelvidéki tanúhegyeket és a Keszthelyi-hegységet, az Északi-középhegységben pedig Aggtelek környékét és a Mátrát.

H.K.: Milyen programokat ajánlanál az óvodás és az általános iskolás gyermekek részére a természetben? Mit jelent számodra a természettel való kapcsolódás és miben segítheti a természetjárás a gyermekek mentális, fizikai egészségét jelenlegi különös világunkban?

T.P.: A gyerek nagyon fogékonyak a természethez kapcsolódó információk és tudás befogadására, ha mindez kalandokkal és játékokkal van összekötve. Egy-egy kirándulás lehetőséget teremt arra, hogy a kikapcsolódás, a mozgás és az ismeretek szerzése együttesen jelenjenek meg. Akár óvodás, akár általános iskolás gyerekekre gondolunk, semmiképpen nem célszerű hosszú és megerőltető túrát szervezni, inkább rövidebbet, amely sok látnivalóval bír, és sok érdekességet lehet közben megmutatni. A gyerekeknek sok az energiája, érdeklődők és kíváncsiak, ezért egy természetjárás mindig kell, hogy érintsen olyan pontokat is, ahol odafigyelés mellett, de mégis szabadjára engedve önfeledten mozoghatnak, kutathatnak, kincset kereshetnek a természetben. Kincs lehet egy ásvány vagy egy virág felfedezése, kutatás lehet a sziklákon mászkálva egy adott zuzmófaj megkeresése, a mozgás pedig nyújtson örömet és egyben lehetőséget arra, hogy egy kicsit kimozduljanak a komfortzónájukból, és megismerjék a sziklákon, a barlangokban, egyáltalán a természetben való mozgásformák alapfogásait. Számomra az a legnagyobb öröm, amikor egy-egy túra végén azt látom, hogy a gyerekek ugyan elfáradtak, de mosolyognak és vidámabbak, mint, amikor érkeztek és már a búcsúzásnál azt kérdezik, mikor találkozunk legközelebb? A természethez való kapcsolódás nagyon fontos ebben a korban, hiszen csak így lehetséges az, hogy majd később, környezetéért felelősséget érző ember váljon belőlük. Minden kiránduláson azt szeretném elérni, hogy egy kicsit az én szememmel lássák a természetet. Lássanak, tapasztaljanak, éljenek át dolgokat, amelyekre csak kint a szabadban van lehetőség. Az érzékszerveiket használva olvassanak az erdő könyvében. Természetesen mindenben segítek nekik, megmutatom, hogyan lehet ebben a világban eligazodni. A mozgás a fizikai egészséget szolgálja, a számukra is létező hétköznapi szürkeségből való kiszakadás pedig a mentális egészséget. Ezek együttesen teszik fontossá, hogy bárki, aki csak teheti, kimozduljon néhány órára a szabadba.

 

H.K.: Rendszeres olvasója vagyok írásaidnak a “Velencei-hegységtúra” FB-oldaladon. Egyszerűen elvarázsolnak a meséid és elrepítenek azokra a tájakra, amit te hajnalok hajnalán, akár hóban-fagyban bejársz. Mit gondolsz, ezek az életmesék a természet világáról, hogyan hatnak a gyermekekre?

T.P.:Gyakorló apuka vagyok én is, hétéves kisfiammal minden szabad időnket az erdőben, a hegyek között vagy barlangokban töltjük. Amíg kalandozunk, folyamatosan mesélek neki, akár egy elrebbenő madárról, az állatok sárban hagyott nyomáról, a cseppkövekről, a virágon nektárt gyűjtő méhről vagy éppen a szélről, amely morcosan cibálja a fákat. Talán nem helyes kifejezés, de mint a szivacs, úgy szívja magába a mesébe belecsempészett természettudományos ismereteket. A mesébe ő is bekapcsolódik, nevet ad a szereplőknek, próbálja kitalálni, mi történhetett velük, hol jártak, merre mentek, milyen napjuk volt. Számára ez a világ valahol a valóság és a mese határmezsgyéjén van, de közelebb a meséhez. Esténként elalvás előtt mindig szabadon mesélek, akkor már egy hosszabb történetet, belefoglalva mindazt, amit napközben láttunk, tapasztaltunk és átéltünk. A szereplők lehet, hogy állatok, de éppen olyan dolgok történnek velük, mint amelyek a nap folyamán velünk, és ilyenkor visszarepülünk az időben, hogy a közös kaland a boldog és nyugodt alvás előszobája legyen. Nagyon fontosnak tartom ezeket az életmeséket, mert egy olyan világot mutatnak be, amely lehetővé teszi a kiegyensúlyozott, gondolkodó, játékos és mégis komoly fejlődést mentális és fizikai téren is.

 

H.K.: Nagyon megragadott a legújabb “mozgalmad”, a kincskeresés a hegyekben. Mesélnél nekünk erről a játékról, mi a lényege és milyen belső indíttatásból kezdeményezted?

T.P.: Maga az ötlet valójában tavaly ősszel született meg bennem, még a karantén előtt. Nagyon sok szép ősmaradvánnyal és ásvánnyal rendelkezem saját gyűjtésből, és sok olyan is van közöttük, amelyből több példánnyal is rendelkezem. A gyűjteményem tekintélyes részét, mintegy 250 darabot kétfelé szedve elajándékoztam: egy válogatást Tatabányára egy sérült gyermekeket fejlesztő intézetnek, egy másik válogatást pedig Székesfehérvárra, a Munkácsy Mihály Általános Iskolába. Láttam, hogy mekkora örömet sikerült szereznem, és bevallom, nagyon jó érzés volt. Nem is olyan régen a Velencei-hegységet járva találtam két szép ásványt, és arra gondoltam, mi lenne, ha őket is elajándékoznám egy játékos kincskeresés keretében? Az ásványokat elrejtettem, majd fényképpel és leírással együtt megosztottam a túraoldalon. Kaland és túra ötvözete volt a cél, amelynek végén ajándék várja a szerencsés megtalálót. Ezt követően rejtettem kézzel festett katica-kavicsot, gipszből öntött és festett pillangót, a saját készítésű gyógyteámból néhány főzetre valót; és akkor jutott eszembe, hogy felhívással fordulok az emberek felé, hogy rejtsenek ők is. Örömet, mosolyt, apró ajándékot és kalandot adni egy számunkra ismeretlen embernek; hiszem, hogy nemes cselekedet. Nem kell nagy dolog hozzá; egy vers, egy szép gondolat, festett kavics vagy kép. Amíg tart a korlátozás, legyünk így, emberek! Nincs gyülekezés, csak egymásra gondolás és a hit abban, hogy aki szereti a természetet, önzetlenül képes adni. A felnőttek között is sokan vannak, akik szeretnek ilyen módon játszani, és azóta már sokan rejtettek el, kedvesebbnél kedvesebb ajándékokat.

H.K.: Gyönyörű természeti fotókat készítesz jártadban-keltedben, átérződik rajtuk, hogy Te éled az erdőt, a hegyet és a barlangokat. Mit gondolsz a kirándulásokról készült fotók mennyiben lehetnek támogatók egy kisgyermek életében, ha éppen karanténban él a család?

T.P.: Egy jó fénykép többet mond ezer szónál. Gondolatokat ébreszt és kíváncsivá tesz. Elülteti azt a gondolatot, hogy ezt nekem is látnom kell, meg kell néznem. Felhívja a figyelmet a hétköznapokban fellelhető apró csodákra. Reményt ad, hogy egyszer minden olyan lesz, mint amilyen régen volt. A végtelen körforgás egy pici elemét mutatja be, ahogyan változnak az évszakok, ahogyan az élet létezik és ahogyan mi is részesei lehetünk ennek az örökös változásnak. A gyerekek számára a képek egyben mesét is jelentenek, amelyek üzennek, megérintik őket; amelyek felfedezésre hívnak és a kaland ígéretét tartogatják.

H.K.: Végül, mit üzensz az olvasóknak, mi legyen a zárszó?

TP: Talán egy jelmondatomat szeretném megosztani: a tájak szépsége a saját lelkünkben rejlik.