Hamuban Sült Pogácsa

Kedves olvasók, követők, fiatalok, idősek, gyerekek, felnőttek!

Kissé rendhagyó módon szeretnék hozzátok szólni a témához. Lesz benne immunrendszer, testi, lelki, szellemi táplálék és mese, s egyben könyvajánló is. Nem csak kettő, hanem sok az egyben.

Digitalizált világ, kütyüfüggőség, szeretet és/vagy annak hiánya, betegség, egészség.

Száz éve és most, a Z és Alfa generációk korában. Mi az, ami más és mi az, ami ugyanaz vajon?

Elég részletesen körüljártuk ezt a témát már magazinunk korábbi és jelen számában… Honnan is kezdjem most?

       Nincs már levegőnk, elszívták a lángokban álló erdők, műanyagszigetek vannak a vizekben, homokdűnéken síelhetünk hamarosan havas hegyek helyett, tönkretettük a világot, betondzsungeleink vannak csak, és az emberi kapcsolataink is lassú haldoklásnak indultak. De ha mi, felnőttek nem vagyunk képesek átadni a gyermekeinknek a természet szeretetét, akkor ugyan ki? Pedig ők még ismerik a titkot, amit mi már régen elfeledtünk… Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer valahol Angliában, száz évvel ezelőtt… A varázslatos természet, mely szavak nélkül gyógyít, észrevétlenül átformál egy kislányt, aki gyógyul és gyógyít – akár egy megszelídített, ősi vadon. Egy regény, amely generációkon át a természet szeretetét tanítja, s mutatja be annak jótékony hatását az emberekre, a gyerekekre, s nemcsak fizikálisan, hanem mentálisan is. Sajnos a természet szeretetét és gyógyító hatását manapság képesek vagyunk elfelejteni (az okos kütyüknek és egyéb gépeknek hála), pedig mindenkinek létszükséglete a természethez való közelség, az ahhoz való kapcsolódás. Mary, a látszólag érzelemmentes kislány, Dickon (a kert és az állatok kis barátja) és a beteges Colin úrfi története igazából egy terápia. Önismereti utazás saját belső gyermekünknek, mert mindegyikük története kicsit mi vagyunk, mindannyiunknak van egy titkos kertje… (F. H. Burnett: A titkos kert című könyvét ajánlom a témához olvasmánynak). A friss levegő (keresni kell, de azért még van) sok mindenre gyógyír. Hallottuk régen szüleinktől, és máshonnan is biztosan: ép testben ép lélek. A gyermeki lélek nyelve a szabad játék (és a betegség – R. Dahlke után szabadon). Szabad játék a szabadban, ugrálni a pocsolyában, őszi esőben gumicsizmában, télen szánkóról a hideg hóba zuhanva, tavaszi csípős hajnali harmatot harapva, nyári forróságban mezítláb ugrálva. Hagyjuk a gyerekeket, hogy megtapasztalják a világot, hogy elfáradjanak a futásban, fára mászásban, mert akkor csodák csodájára még azt is megeszik, amit eddig nem szerettek és már mese közben el fognak aludni. (Ugye az esti mesét nem hagyjuk ki sosem?)

       Kicsit (de nem nagyon) tudományosabban, mint végzett testnevelő tanár és ex-versenysportoló:

       Az agy vér- és oxigénellátása is nő a mozgásnak köszönhetően, így logikus, hogy a sport (nevezzük most ennek) pozitív hatással van a memóriára, a koncentrációra. Ezt sok kutatás, felmérés eredménye is alátámasztja, amely a rendszeresen sportoló és a mozgásszegény életvitelt folytatók képességeit hasonlította össze.

       A mozgás befolyásolja az idegrendszer fejlődését is, a beszéd egyik feltétele.

       Számos tanulmány kimutatta a rendszeres mozgás (mérsékelt intenzitású és nem versenysport jellegű) immunrendszer erősítő hatását. Sportolás közben emelkedik az ún. makrofág sejtek száma a keringésben. Ezek a sejtek baktérium- és vírusölő tulajdonságukról ismertek. Ugyanakkor a mozgás során végbemenő testhőmérséklet változás gátolja a baktériumok szaporodását. Nő az állóképesség. Pár heti rendszeres testmozgás után erősebbé válik a szívizom. A szív lassabban és erősebben ver, így több vért tud kipréselni egy-egy összehúzódás során, vagyis ahhoz, hogy például a végtagokba ugyanannyi vért juttasson, nem kell olyan gyorsan vernie, mint korábban.

       A mozgás antidepresszáns hatású, pozitív stresszfaktor. Tökéletesen le tud vezetni egy olyan állapotot, mint például a vizsgadrukk, melyet én főiskolás koromban tapasztaltam meg. Minden vizsga előtti este, tanulás helyett teniszezni mentem édesapámmal. Másnap jobban teljesítettem, mint azok, akik egész éjjel fent voltak, tanultak és teljesen kilúgozva ültek oda tételt húzni. Az utóbbi időkben rájöttem, hogy miért nem vagyok én sem beteg szinte sohasem, így ötvenes éveim felé közelítve. Mert nekem még mindig nagy kaland bújócskázva szaladni mezítláb a fűben, kergetve a gyerekeket és kipirult arccal, fáradt izmokkal botorkálva hazafelé azon gondolkodni, hogy most nekik vagy a saját belső gyermekemnek játszottam-e…