Hamuban Sült Pogácsa

A holisztikus gyermeknevelés magazinja

Immunrendszer és gyerekek

2019. október

Mozgással a hatékony immunvédelemért

Káposztáné Borsi Erzsébet

     Káposztáné Borsi Erzsébet egészségtan tanár, Etka Jóga Erőgyűjtő Módszer oktató vagyok.

     Számomra a mozgás olyan létszükséglet, mint a légzés. Persze, könnyű nekem – mondhatná bárki -, hiszen ez a munkám, hivatásom. Játékosan, mondókázva, énekelve, táncolva tanítom a természetes mozgást, légzést, lazítást heti kilenc órában. De nemcsak tanítom, hanem gyakorlom is minden tevékenységemben. Korán fekszem, korán kelek. Általában napi nyolc órát alszom. Mértékletesen étkezem. Azt eszem, és annyit, amitől étkezés után is jól érzem magam, ami az egészségemet szolgálja. Magammal és embertársaimmal békességre törekszem. Teszem dolgom hálaadással, szeretettel, örömmel.

     Miért fontos a mozgás gyermekkorban? Mert a mozgás a fejlődés alapja. A mozdulatlanság halál, a mozgás élet. Életre akarjuk nevelni a gyermekeinket. Hogy a kis csemeték virágzó pompás fává növekedjenek, és értékes gyümölcsöt teremjenek. Segítsük a bennük rejlő adottságok kibontakozását, hogy ellenállók legyenek egészséges fejlődésük veszélyeztetőivel szemben.

A gyermekek egészséges fejlődésének szükségleteit akkor értjük meg, ha folyamatosan szemléljük őket, s megtanuljuk tőlük, mi a valódi szükségletük, mi az, amit nekünk is tennünk kell. Mozogni, olyan természetesen, ahogy mindannyian kezdtük.

     Ma gyerekek és felnőttek egyre kevesebbet mozgunk olyan spontán és természetes módon, mint azelőtt, napjaink nagy részét ülve töltjük. A mozgásszegény életmód merevvé, lustává tesz bennünket, szervezetünkben a vér és a nyirok keringése is lelassul. Ahogy a hegyekből a síkságra kilépő folyó a lassú áramlással lerakja a medrébe a hordalékát, úgy rakódik le az érfalakra, a sejt közötti állományba a salakanyag, és telepszenek meg a különféle kórokozók, baktériumok, vírusok, gombák. Amint a frissen csobogó hegyi patak vize és medre kristálytiszta, a mozgás által felpezsdült keringés, az immunrendszer hatékony működése révén megszabadulunk a káros anyagoktól, tisztul a vérünk, minden szervünk. A légzés is mozgás, a levegő, mint anyag és energia áramlása egész szervezetünkben, minden sejtünkben. A levegő áramlását izomösszehúzódás és -elernyedés váltakozása biztosítja. Az izmok mozgása tehát serkenti a légzést is.

     Mozduljunk tehát saját egészségünk és gyermekeink egészséges fejlődése érdekében!

     Az emberre jellemző eredeti mozgással. Természetes testtartással, mozgással, légzéssel, amely velünk született adottságunk.

 

 

     Figyeljük meg a csecsemőket! Jár a kezük, lábuk, megfeszítik, elernyesztik izmaikat, állandó külső és belső mozgásban vannak. Amikor hason fekvésből mozdulnak, domború mellkassal emelik a fejüket, azzal a mozdulattal, amely természetes, erőgyűjtő, erő felszabadító. A kisgyermek domború mellkassal nyúl a játékáért, hajlékony gerinccel, rugalmas izmokkal. Szalad, mászik, ugrál, pörög, forog, táncol fáradhatatlanul. A szülőknek és nevelőknek az a feladata, hogy biztosítsa a gyermekek számára jó levegőn, lehetőleg a szabadban történő játékos mozgás lehetőségét és feltételeit.

     Nekünk, felnőtteknek további feladatunk, hogy ne mutassunk rossz példát a gyerekeknek, mert azt hamar lemásolják. Tanuljunk inkább mi is tőlük! Mi már tudatosan mozduljunk úgy, ahogy ők ösztönösen teszik. Tanuljuk újra a természetest! Amit a kisgyermek ösztönösen tesz, tegyük azt mi, felnőttek tudatosan! Húzzuk össze és ernyesszük el izmainkat! Serkentsük a levegő, a vér, a nyirok szabad áramlását! Tehetjük ezt ülve, állva, fekve, járva, telefonálás, munkavégzés, minden tevékenység közben. Domborítsuk mellkasunkat, lazítsuk el nyakizmunkat, forduljon szabadon a törzs a gerinc körül és a gerinc a törzsben, mozogjunk játékosan, örömmel, mondókázva! Ha az elhatározás megvan, kezdjük is el! Először külön idő ráfordítással, aztán alkalmazzuk napi tevékenységeinkben már külön idő ráfordítás nélkül. Ajánlom az Etka Jóga Erőgyűjtő Módszer gyakorlását vagy egy képzett oktató irányításával, vagy a következő linken található írásos anyag és videók segítségével.

Rajtunk, felnőtteken múlik, hogy gyermekeink ne veszítsék el az örömteli, természetes erőgyűjtő mozgáskészségüket, természetes tartásukat, légzésüket.

 

Idézetek, mondókák, vagy, ahogy ő nevezte: rímekbe szedett örök igazságok Etka Anyótól, teljes nevén Kártyikné Benke Etkától, az Etka Jóga Erőgyűjtő Módszer (EJEM) megalkotójától:

 

Amikor mint tiszta forrás, úgy kering a vérünk,

Salak és a kórokozó menekül már tőlünk.

Mozdulj te is úgy, ahogyan kezdted,

Meglepődsz, hogy mit bír el a tested.

Izmaimat erősítem, segítem a légzésem

Így maradhatok mindig friss,

Ha jó a vérkeringésem.

Amikor együtt lélegzik minden pici sejtünk,

Azt érezzük, életerős, könnyű lett a testünk.

Érezzük, és élvezzük, hogy lélegzünk, mozdulunk, ott ahol vagyunk.

Izmaim, ha megfeszítem, vérkeringésem lecsökken,

Izmaimat elernyesztem, vérkeringésem serkentem.

Vérem árad szabadon, tisztább a gondolatom,

Sosem vagyok mérges, hanem mindig kedves.

Életöröm zenéje zeng milliárd sejtedben, mindig hallod.

Vérkeringésem, ha frissen tartom,

Azt is megérzem, mi a táplálékom,

Mitől nem lesz merev izmom,

Zsírsejt, kő és daganatom,

Egészségemet így mindig megtartom.

Mesélj, kérdezz, beszélgessünk!

meseldel@hamubansultpogacsa.hu