Hamuban Sült Pogácsa
A holisztikus gyermeknevelés magazinja
A Bolygóért, gyerekekkel
2019. július
Így csináljuk Mi
A magazin különszámának szerzői vallanak, miként épül be a környezettudatosság mindennapjaikba
DIMÉNY ORSOLYA
Már tanulmányaim során közel kerültem a természet- és környezetvédelemhez. Mindennapjaim során szelektíven gyűjtöm a szemetet, tudatosan, helyi termelőktől vásárolok, figyelek a víz- és energiafogyasztásomra.
HYROSS KATA
Gyerekkoromban nagymamám mellett – úgy érzem, így visszatekintve – sokat tanultam arról, hogy mindent felhasználunk és takarékoskodunk. Emlékszem, ha összement a tej, nagymamám buktát sütött vagy túrót készített belőle. Nem dobott ki semmit, ő már akkor mindent újrahasznosított, mert ez volt a természetes. Úgy érzem, bennem magot vetett. Én is takarékoskodom a háztartásban. Befőzök, elrakok mindent, amit csak lehet – most már mindenmentesen -; takarékoskodok a vízzel, az öblítővizet (vegyszermentes) kihordom a kertembe a szőlő alá; a mosáshoz mosószódát és/vagy szódabikarbónát használok. Nagy szerencsém, hogy vidéken élek – a Velencei-tónál – és így a helyi adottságokat kihasználva a zöldséget, gyümölcsöt, csirkét közvetlenül háztól veszem, egyrészt a biotermék miatt, másrészt ezzel is támogatva a gazdasszonyok lelkesedését. Ezzel a módszerrel gyakorlatilag alig keletkezik szemét a háztartásban, mivel így szükségtelenné válik a csomagolás bármilyen ipari formája és családomat friss, élő ételekkel tudom táplálni, ami elsőrangú számomra. Nemrégiben csatlakoztam a „Használd újra, Velencei-tó!” helyi civil kezdeményezéshez, amelyben a csoporttagok hasonló elveket vallanak, mint én és közösen szeretnénk tenni a hétköznapokban a hulladékmentesebb környezet kialakításáért, a gyerekeket is bevonva.
KIS ADRIENN
1992-ben, 17 évesen láttam a Római Klub filmjét a Földünket fenyegető veszélyről. Személyes megszólításnak éreztem, ekkor köteleződtem el életre a környezetvédelem iránt. Vízminőségvédelmi szakmérnökként fejeztem be egyetemi tanulmányaimat, majd öt évig dolgoztam egy környezetvédelmi tanácsadó cégnél. A tanulmányok készítését egy idő után zsákutcának éreztem. A jogszabályok megalkotása ugyan fontos, és alapvető, akárcsak a szelektív hulladékgyűjtés. Ennél azonban sokkal többet és hatékonyabban kell tenni, ha meg akarjuk akadályozni az egyre fenyegetőbb katasztrófát. Az alulról szerveződésben hiszek. Lakóhelyemen Átalakuló Dunapart csoportot alapítottunk, biodobozok ideszállítását szerveztük meg, szemétgyűjtési akciókat rendezünk. Azonban azt tapasztalom, hogy a felnőttek a kényelmesen berendezett életünkön még mindig nem hajlandóak változtatni. Nem érzékelik valósnak a problémát. Tudatosítani kell az emberekben – elsősorban a gyerekekben és a fiatalokban – a saját felelősségüket. Hogy számukra ez már természetes legyen. Minden tett és minden ember számít! Ebben a szemléletben keresem a tennivalóimat a világban. Itthon pedig szelektíven gyűjtjük a hulladékokat, feleslegessé vált dolgainkat elajándékozzuk vagy rászorulókhoz juttatjuk el, vásárlásainkkal kistermelőket vagy családi vállalkozásokat segítünk, igyekszünk minimális csomagolóanyagot fogyasztani. A gyerekeim pedig a hiteles példából tudnak tanulni.
RAPAI CSABA
Gyerekkorom óta érdekelnek a világ szép helyei, tájai. Állandóan az atlaszok színes képeit bújtam, hegyek, folyók, vízesések, tengerek és élőlények. Ezek érdekeltek. Sokat kirándultam, itthon, ezekre a távoli vidékekre is elutaztam – képzeletben. Talán ezért is sikerült földrajz szakon tanulnom, ez állt közel hozzám. Egy évtizede már egy olyan közösségi “zöld” TV csatornánál dolgozom, ahol szintén közel vagyok ehhez a világhoz. Keressük a válaszokat, hogyan védhetjük meg a bolygót, amelyet eddig önző módon kihasználtunk. De egyre több a kérdés, mint a válasz. Ma már az internet korában könnyen elérhetőek az emberek, az információ azonnal eljut szinte bárhová. Láthatjuk, hogy pusztul körülöttünk a világ. Egyetlen ember nem tehet semmit – mondják néhányan. Szerintem pedig mindenki tehet valamit. Csak egy csepp a tengerben az egyén, de hétmilliárdszor egy csepp már elég lehet, hogy javuljon a helyzet. Vászontáskát viszünk a piacra, szelektíven gyűjtjük a hulladékot, ültetünk egy fát, vagy bármi más, apró, hétköznapi mozzanatunk is segíthet, hogy a Föld túlélje. Bízunk és támogatjuk a környezetvédő szervezetek munkáját, mert egy közösség még nagyobb erővel tud fellépni. Nagyon fontos, hogy ez a “zöld “ szemlélet áthassa az oktatás, nevelés folyamatát is. Sok a tennivaló és sokan akarnak is tenni. Semmi különös, csak a jövőnk a tét.
SZABÓ VIRÁG
Szabó Virág főszerkesztő: A szüleim a természet szeretetére neveltek, gyermekkorom óta érzékenyen reagálok a környezetszennyezésre. Emlékszem, alig nőttem ki a földből, amikor már összeszedegettem az osztálytársaim által utcán eldobált papírokat, még akkor is, ha emiatt gúnyt kaptam válaszul. Fiatal felnőttként szemétszedő kirándulásokat szerveztünk, alapítványi kereteken belül magazint készítettünk a témában. Nálunk, a szűk családban természetes, hogy nem szemetelünk, a szelektív hulladékgyűjtés szerencsére a lakóhelyünkön is elvárás. Télen a madarakat etetjük, nyáron a méhecskéket. A kislányom ebbe nőtt bele. Érdekes megfigyelnünk, egészen apró kora óta a legnagyobb sírás akkor tör ki belőle, ha pazarolunk – ha étel kerül a szemetesbe, vagy víz loccsan a padlóra. Kedvenc, mindennapos totyogó kori játéka volt a mező fáinak táplálása vízzel és napfénnyel – szerepjátékba öltöztettük a tevékenységet. Ügyelünk, amire tudunk, és igyekszünk időről időre még tudatosabbá válni. (Ezért is volt öröm ezt a magazinszámot szerkeszteni – sokat tanulhattam szerzőtársaim írásaiból, ezúton is köszönet érte nekik.) A nejlonzacskók, műanyagok felhasználását fokozatosan csökkentjük, a vízfogyasztást próbáljuk mérsékelni. Gyűjtjük az esővizet, abból locsolunk. Fákat, virágokat ültetünk. Zöld tisztítószerekkel igyekszem takarítani.
És elkészítjük a Hamuban sült pogácsa különszámát, mert hátha egy kis inspirációt mi is adhatunk a gyermekekkel foglalkozó felnőtteknek azzal, hogy kimondjuk: minden környezettudatos szónak és tettnek ereje van… A gyermekeink szüntelenül figyelnek és utánoznak bennünket – rajtunk (is) múlik, mit nevelünk beléjük, a tisztább, felelősebb jövőért. Az ő jövőjükért.