Hamuban Sült Pogácsa

     Szülőként Téged is foglalkoztat a téma?

     Mikor, hogyan, milyen keretek között adjunk „kütyüt” gyermekünk kezébe úgy, hogy ne maradjon le kortársaitól, ezzel kellemetlen helyzeteket, kiközösítést megélve – ugyanakkor megóvjuk őt a káros hatásoktól, a függőség kialakulásától?
     Túldigitalizált korunk egyik súlyos kérdése ez – és elkerülhetetlen a döntés. Mert egyikünk sem akarja, hogy imádott kincsünk egy lakatlan szigeten, a gyermekközösségtől elzártan élje az életét – de a digitális bennszülöttek sorsára sem szeretnénk juttatni őt, védve őt az okostelefonozás, különösen az Internetezés rendkívüli veszélyeitől.
     Az én gyermekkoromban minden a könyvekről, a mesékről és a szabad játékról, az alkotásról, a természetben való felfedezésekről szólt. A gyermekem gyermekkorában mélynek tűnik a szakadék: vannak a kütyüpárti szülők (a többség) és vannak a „fehér hollók” (vagy épp „fekete bárányok” – nézőpont kérdése a megfogalmazás), akik véletlenül sem adnának kütyüt a gyermek kezébe.

Magazinunkban az „arany középutat” keressük – már ha van ilyen.
Nyitott kérdéseket teszünk fel – figyelemmel, érdeklődéssel fogadva az érkező válaszokat.
És megmutatjuk ezeket Neked is.

     Talán abban egyetértünk, hogy ami a világot általánosságban jellemzi, erős extremitás:
amerikai felmérések szerint – de nemrégiben egy hazait is hallottam, hasonló számokat emlegetve -, egy 10 éves gyermek ma átlagosan napi hat órában (!) találkozik intenzíven a digitális világgal.
     A Z generáció tagjai kétségtelenül sok lehetőséget kapnak a kütyühasználat által – de vajon mire? Ennek jártunk utána.

PRO és KONTRA

     Az vitathatatlan, hogy a digitális világ komoly lehetőséget biztosít a bölcs felhasználónak arra, hogy kinyíljon számára – legalábbis információgyűjtés tekintetében – a nagyvilág. A virtuális tanulás megannyi előnnyel jár, és olyan izgalmas technikákat is hoz, amelyekre a hagyományos oktatás nem képes. Azt is pozitívumként említhetjük, hogy „képben lévő” gyermekünknek ritkábban kell szembenéznie azzal, hogy a „tömeg” másként működik, mint ő, hiszen van közös téma, van kapcsolódási lehetőség és így – legalábbis a felszínen – közösség is.

Igen ám, de milyen?

     A virtuális találkozások messze elkerülik a valódiságot, a kommunikációt, az önkifejezést, az érzelmekkel való együttműködést, az egymás szemébe nézést, az intimitást. A társas kapcsolatoknak, a szocializációnak tehát bizonyosan nem tesz jót a kütyüzésben való elmélyülés. Dr. Aric Sigman, a Brit Pszichológiai Társaság tagja szerint a túl korai (négy-öt év alatti) tablet-okostelefon- stb. használat károsíthatja a gyermek fejlődő agyát. A születés utáni első négy év az agyfejlődés szempontjából rendkívül kritikus– hiszen ekkor zajlik az „alapozás”. Megfelelő ingerek szükségesek a megfelelő fejlődéshez – és ezt megadni nem képes a képernyő. Sem az érintést, sem a biztonságot, sem az érzékszervi ingereket, sem a fizikai mozgást, sem a fantáziára pozitívan ható történeteket, sem a kreativitást serkentő játékokat. Olyat azonban ad, amit korai ebben az életkorban gyerkőceinknek megkapniuk: a több művelet egyidejű feldolgozásának képességét. Erre nem érett az agy, és ha mégis efféle ingereket kap – összezavarodik. Sőt, fizikailag is kimutatható torzulása. Az elektronikus képernyő szindróma már létező fogalom és probléma: a függő gyerekek alváshiányban és kóros hangulatingadozásokban, illetve vészes elmagányosodásban szenvednek – ami, a szakértők szerint – egyértelműen a digitális hatásoknak tudható be. Klinikai tanulmányok szerint a szürkeállományban szöveti változás és sorvadás következik be a túlzott képernyőzés hatására, így az a terület egyáltalán nem tud fejlődni, ami az empátiáért, az érzelmekért vagy épp a motivációért, a kreativitásért felel. És ezek hiányában igencsak sivár az élet… nem csoda, hogy a függők nagy százaléka előbb-utóbb depresszióssá válik. Bizonyítottan a fizikai erőnlétre sincs jó hatással az egy órát meghaladó képernyőzés: a hátfájás, gerincbántalmak, túlsúly, szemproblémák és az írástanuláshoz szükséges kézkoordináció tekintetében is negatívan befolyásolják a fejlődést és az egészséget.

De mégis, mikor kezdjük el?

     A szakemberek többsége azt mondja, másfél éves kor előtt még véletlenül se találkozzon ezekkel az eszközökkel a baba, később is csak nagyon óvatosan, fokozatosan vezessük be a digitális világba – hiszen nagyon könnyen és gyorsan lehet rabjává válni, a gyógyulás útja pedig igencsak nehézkes, és többnyire szakembert igényel. Valójában – hívják fel erre a figyelmet a téma kutatói: iskoláskor előtt bölcsebb távol tartani csemeténket ettől az igencsak reális veszélyforrástól, és később is csak korlátok között, előre lefektetett szabályokkal engedni őket a gépekhez. Akkor is feltétlenül ellenőrizzük a tartalmakat, amiket néz, beszéljünk őszintén róluk – és főleg, mutassunk jó példát: nekünk se az okostelefonról, a számítógépes játékról szóljon az otthoni életünk. Főleg pedig ne legyen a háttérben bekapcsolt televízió, a gyermek figyelmét lekötni tudó, szelektálatlan rajzfilm-áradat, vagy bármikor előkapható okostelefon, amely digitális játékkal zárja ki a külvilágot. Érdekes, hogy a technika zsenijei – mint Gates, Jobs – szabályosan eltiltották csemetéiket kamaszkorig a kütyüzéstől: vajon mit tudhattak ők, akik erről a területről mindent tudnak?

… és egyéb veszélyfajták…

     Száz megkérdezett anya közül 85 értetlenül reagált egy hivatalos megkeresésre – miért is volna baj már 10 hónapos kortól a kütyühasználat? Azt a beszélgetés során azonban többségük belátta: amióta a gyermek „technikai drogon” él, más nem érdekli a világból. Ez pedig nemcsak a fenti okokból veszélyes, de sajnos már hazánkban is fellángoltak a hírek: a közösségi oldalak naiv, vagy poénnak szánt fotófeltöltései reális kihívások a gyermekek részéről a zaklatásra – és bizony nem egy, nem kettő kiskorúak ellen elkövetett szexuális bűncselekményről hallottunk napjainkban, amelynek gyökere az Interneten való ismerkedés volt.

Mit lehet tenni?

Korlátozni és kontrollálni – a szülői példamutatás mellett.

     Kínában és más keleti országokban a „digitális heroin” annyira elterjedt, hogy büntetik azokat a szülőket, akik 18 év alatti csemetéjüket nem korlátozzák annak használatában. Fejlődő országokban már az az elvárás a szülők felé, hogy napi 2 óránál többet ne engedjenek a képernyő előtt ülni 18 év alatti gyerekeknek, kamaszoknak. A másik megoldás: bölcsen rámutatni – sok beszélgetéssel – a gyerkőcök számára a veszélyekre, és szelektíven engedni őket tévézni, közösségi médiázni, tabletezni. Ennek persze függvénye, hogy ne legyenek ezek az eszközök a gyerek birtokában, a szobájában. És persze nagyon sok szabadtéri mozgás, sport, kreatív tevékenység, közösségi élet családon belül és kívül… Ez a megelőzés módja. Mondja a szakember.

Számtalan szakcikket, populáris cikket és könyvet elolvastunk a témában, angol nyelven is. Mindenhol riasztó kutatási eredmények – és mindenhol vészkiáltások a szakemberek részéről: ez az, amit találtunk.

     Aztán végre szembejött egy lista – a digitális eszközök használatának áldásos hatásáról. Íme, a felsorolás néhány, legkönnyebben értelmezhető pontja: a gyermek az eszközökből megtanulhatja magának az eszköznek a fizikai használatát, a számítógépes programokat, a digitális eszközök közötti kommunikáció lehetőségeit, gépelést, adat-és dokumentumkezelést, tárolást, képszerkesztői ismereteket, időgazdálkodást, tervszerű gondolkodást. Értékek ezek is. Ha így halad a világ, talán nagyobb szükség lesz erre a tudásra, mint a kreativitásra, az emberi kapcsolatokra, az érzelmekre. Bár én félek attól a világtól, ami azt várja el a gyermekemtől, hogy gépként működjön ő maga is. Bízzunk inkább a középútban: jót, jól, jókor… mértékkel… És ne feledkezzünk meg közben az életről sem. Mert az a nagybetűs!