Bedecs Judit funkcionális táplálkozás tanácsadót, health coach-ot kérdeztük az immunrendszer és a mikrobiom kapcsolatáról. Szóba kerül a mikrobiom egy más nézőpontból is, a neurotranszmitterekre gyakorolt hatása szempontjából, ami így iskolakezdéskor igencsak aktuális téma. Ebből a megközelítésből is ránézhetünk, miért figyelemzavaros a gyermekünk, miért nem tud az iskolai feladatokra koncentrálni, vagy éppen miért szorong látszólag indokolatlanul…
“Sokat és gyakran nevetni; elnyerni értelmes emberek tiszteletét és gyermekek szeretetét; kiérdemelni őszinte kritikusok megbecsülését és elviselni hamis barátok árulását; méltányolni a szépséget, meglátni másokban a legjobbat; egy kicsivel jobb állapotban hagyni hátra a világot, akár egy egészséges gyermek felnevelésével, egy kerttel vagy egy jobbá tett emberi élettel; tudni azt, hogy akár csak egyetlen élet is könnyebbé vált azáltal, hogy éltél. Ez jelenti a sikert.” – Ralph Waldo Emerson
Bedecs Judit: Nagyon kedvelem Ralph Waldo Emerson fenti idézetét, és nagyon fontos számomra, hogy a szülők egészségessé nevelhessék gyermekeiket testi-lelki szinten egyaránt. Hatalmas örömöt jelent számomra, amikor arról számolnak be, hogy segítségemmel mennyivel kiegyensúlyozottabbá vált a gyermekük, és nem is gondolták volna, hogy a táplálkozással és a gyermekre egyénileg, bioindividuális módon kialakított specifikus táplálkozási és életmód tanácsok, valamint a megfelelő táplálékkiegészítő terápiák alkalmazásával milyen jelentős változást lehet elérni még komplex problémákkal vagy neuroimmunológiai betegséggel küzdő gyermekeknél is. Nagyon korán elkezdett érdekelni az emberi test működése, a szervek és szervrendszerek közötti összefüggés, aztán ez valahogy feledésbe merült egy időre. Amikor sok évvel ezelőtt egy betegség miatt elkezdtem mélyebben érdeklődni a téma iránt és elkezdtem tanulni az integratív gyógyítási módszerekről, rájöttem, hogy mindig is ez érdekelt, ezzel akartam foglalkozni. Azonnal tudtam, hogy ez az én utam, és boldogsággal tölt el, hogy ezzel a tudással segíteni tudok az embereken, és csodálatos változásokat és fejlődést érhetnek el vele az életben. Így elmondhatom, hogy megtaláltam az élet célját is, nemcsak az értelmét, és jó érzéssel tölt el, hogy minden nap egy jó célért dolgozhatok.
Visszatérve az eredeti gondolathoz és a fő kérdéskörhöz. Sokat jelent számomra, és örömmel tölt el, hogy egyre több szülő válik tudatossá, és valóban figyelnek arra, hogy testi-lelki szinten egészségessé válhassanak gyermekeik. Ebben hatalmas szerepe van a táplálkozásnak, sokan nem is hinnék, de a mentális egészséget is rendkívüli mértékben befolyásolja a táplálkozás. Rengeteg olyan élelmiszer van, ami hatással van közvetlenül is a neurotranszmitterek termelődésére és szabályozására, illetve közvetetten a mikrobiomon keresztül. A neurotranszmitterek, amilyen például a szerotonin nagy százalékban nem is az agyban, hanem a bélben termelődnek. Az immunrendszerünk több mint 70 százaléka a bélben van (a szerotonin receptorok 95 százaléka például itt található meg). Vagyis az, hogy mennyire egészséges az emésztőrendszerünk, és mennyire változatos és kedvező a mikrobiom összetétele, az meghatározza a kedvünk, a közérzetünk, azt hogy szorongunk-e, depressziósak vagyunk-e, és képesek vagyunk-e a feladatainkra koncentrálni.
Talán az olvasóitok egy része hallott is már róla, és az én írásaimban is előkerült már, és egyre több és több helyen ismerik fel, mennyire meghatározó teljes testi egészségünk, de a viselkedésünk, reakcióink és az egész személyiségünk szempontjából is a mikrobiom összetétele, de lehetne sok-sok egyéb dolgot is megemlíteni, mi mindenre van befolyással. Metiláció, hormonok, pajzsmirigy hormontermelés és átalakítás stb. Nagyon fontos a perinatális és a laktáció időszaka alatti táplálkozás, valamint a fogantatás előtti és fogantatáskori és az azt követő időszakban is az anya megfelelő hormonszintjei, a magzat és a baba későbbi egészsége érdekében. A neurotranszamitterek kémiai üzenetközvetítő molekulák. Ezek feldolgozzák a szenzoros információkat, és meghatározzák a viselkedésünket. Néhány neurotranszmitter közvetlenül a receptor számára biztosít jeleket, míg mások poszt-receptor kölcsönhatásokkal és kommunikációval rendelkeznek. A neurotranszmitterek lehetnek élénkítő vagy gátló hatásúak, és néhányuk mindkét szerepet végzi a helyzettől függően. Számos neurotranszmitter a bélben szintetizálódik, valamint az agyban, beleértve a dopamint, a GABA-t, a szerotonint és az endokannabinoidokat. Valójában a szervezetben található szerotonin mintegy 95% -a a bélből származik, ahol mint paracrine hírvivő és neurotranszmitter egyaránt működik.
És itt jön képbe az immunrendszer.
A neurotranszmitterek szerepet játszanak az immunrendszer működésében is, és jeladóként működnek a szervezetben, bizonyos lépések megtörténtéhez. A legújabb bizonyítékok arra utalnak, hogy egyes immunsejtek képesek neurotranszmitterek felszabadítására is. A neurotranszmitterek diszfunkciója és a neurológiai és pszichiátriai rendellenességek, köztük a Parkinson-kór, az Alzheimer-kór, a depresszió, a skizofrénia, a borderline személyiségzavar valamint a fibromyalgia között összefüggések állnak fenn. A neurotranszmitterek közül a legismertebbek a következők: glutamát vagy glutaminsav, GABA, szerotonin, norepinefrin, epineprin, dopamin, acetil-kolin.
A táplálkozás-hangulat kapcsolat bizonyos tápanyagok és élelmiszerek neurotranszmitterekre gyakorolt hatásából adódik, beleértve maguknak a neurotranszmittereknek a fogyasztását is. A neurotranszmitterek fontos prekurzorai is szerepet játszanak, amelyek biztosítva kell legyenek, hogy elegendő mennyiségben álljanak rendelkezésre a kulcsfontosságú neurotranszmitterek, hogy az agyat egészségesen tartsák, és biztosítsák a zavartalan kommunikációt az egész szervezetben.
Ezért van az, hogy megfelelő táplálkozással és a megfelelő kiegészítőket segítségül hívva és alkalmazva meg lehet szüntetni a gyermeknél például a szenzoros érzékelési zavarokat.
Számos tápanyag szükséges a neurotranszmitterek szintéziséhez és szabályozásához, beleértve az aminosavakat, a kolint, különféle vitaminokat és ásványi anyagokat.
A bél-agy kapcsolatról további cikkek a weboldalamon és a Facebook oldalamon is olvashatók. https://m.facebook.com/Fall-in-love-Integrative-Health-Nutrition-321880058287639/
Nagyon sokat lehetne írni ezekről az összefüggésekről és arról, hogyan kapcsolódnak össze a modern kori betegségek valamint a mára már rendkívüli mértékben elterjedt autoimmun betegségek a bélflóra állapotával és a mikrobiommal.
Röviden összefoglalva, igen, maximálisan egyetértek azzal, hogy nagyon fontos a gyermekek immunrendszerét kora gyermekkorban megalapozni, és ezt később is gondozni. És ennek megalapozása leghatékonyabban a bélflórájuk óvásával, az emésztőrendszerük megerősítésével lehetséges.Nagyon fontos a vitaminok és ásványi anyagok megfelelő arányú bevitele, ezt természetesen egyénre szabottan fontos megállapítani, de még ennél is fontosabb a megfelelő felszívódás. Az “az vagy, amit megeszel” inkább “az vagy, amit a szervezeted képes felszívni és hasznosítani”
Így az immunrendszer erősítése, és a megfelelő immunvédelem is a bélnyálkahártya egészségén valamint a megfelelő bélflórán múlik. Ha ez rendben van, akkor a gyermek szervezete sokkal hatékonyabban képes védekezni az ilyenkor szokásos őszi-téli fertőzések ellen is.
Sokan választják különösen ebben az időszakban, hogy vitaminok vagy különféle kiegészítők formájában próbálják erősíteni az immunrendszerüket, és ezáltal védeni gyermekük szervezetét a betegségekkel szemben. Azonban nagyon fontos, hogy ezek a kiegészítők igazán jó minőségűek legyenek, valamint megfelelő formában és arányban tartalmazzák a vitaminokat. Nem elég levenni a polcról egy multivitamint vagy egy épp divatos kiegészítőt, nagyon fontos hogy mikor, mit, milyen dózisban és sorrendben alkalmaz a szülő. Ezt egyéni állapot és egészségügyi jellemzők függvényében lehet eldönteni. Óva intem a szülőket a reklámok miatti rossz választásoktól, mert nemcsak egyszerűen pénzkidobás, hanem sokféle zavart okozhatnak a gyermekük szervezetében ezekkel az óvatlanul megválasztott vagy különböző csoportok tagjainak ajánlása útján választott termékekkel.
Leginkább preferált táplálkozás útján bevinni a lehető legtöbbet a szükséges vitaminokból és ásványi anyagokból, de természetesen nem a vitaminokkal dúsított feldolgozott élelmiszerekre gondolok, mert sajnos azok is sok-sok problémát okoznak, miközben a szülő azt gondolja – mivel rá van írva, hogy vitaminokat tartalmaz -, jót tesz.
A mai kort jellemző hatalmas információáradatból természetesen tudom, hogy a szülőknek laikusként mennyire hatalmas kihívást jelenthet kiszűrni azt, ami valóban gyermekeik egészségét és javát szolgálják.
A Fall in love Integrative Health & Nutrition létrehozásakor éppen az motivált, hogy segítségemmel minél több ember képes legyen megfelelő és az egészségét szolgáló döntéseket hozni, amelyek az ő vagy családtagjai valódi jó közérzetét valamint gyógyulását támogatják, valamint hogy komplexebb problémák esetén specifikus eszközöket adhassak a kezükbe.
Judit honlapja: fallinloveintegrativehealth.com