Hamuban Sült Pogácsa

Ha kell, hangját hallató aktivista, ha kell, csendben munkálkodó környezettudatos anyuka.

Gacsó Anikóval beszélgettünk, aki hiszi egy jobb világ megteremtésének lehetőségét -, és dolgozik is érte.

Aminek szükségességére – meglátásunk szerint – a pandémia mint provokáció is felhívja a figyelmünket.

HSP: Családi örökséged a környezettudatosság?

GA: Nem a családomból jön, sőt, a szüleim egészen más életmódot folytatnak, így én mindig is lázadónak számítottam a szemükben. Gyermekkorom óta van egy világjobbító törekvés bennem, úgy érzem, hogyha kis dolgokat megtehetünk azért, hogy szebb, jobb, kedvesebb és fenntarthatóbb világban éljünk, akkor miért ne tennénk meg?! Gyerekkoromban már nem akartam megenni az állatokat, talán ennyi, amit már akkor is hordoztam magamban, minden más bőven felnőttként jött az életembe.

HSP: Mi az, amit másképp csinálsz, csináltok a mindennapokban, mint a témában kevésbé tudatosak?

GA: Én nem látok bele mások háztartásába és életébe, de azt fel tudom sorolni, mi mire figyelünk oda. Ez a lista hónapról hónapra változik, mert mindig kitűzök egy új célt magam elé, apróságot, amit el tudok érni, aztán egy újat, és így egyetlen év leforgása alatt egyszer csak arra ébred az ember, hogy változtatott, és nem is fájt egyáltalán. Ami nálunk figyelmet kap, az a hulladékszelektálás. Nem veszünk felesleges cuccokat, amire mégis szükség van, előbb körbenézünk, nincs-e valakinél felesleges, de még jó állapotú belőle. A mi megunt, kinőtt, már nem használt holmijainkat is továbbadjuk, nem csak rászorulóknak, bárkinek, mert az sokat számít, hogy cserébe ő nem vesz egy újat. Igyekszünk helyi élelmiszert vásárolni, a biopiacról vagy hazai termelőtől, illetve amit sikerül, azt megtermelünk a 20 nm-es kis kertünkben, magaságyásban. Vegán vagyok, a családom növényi étrenden él, és bár ennek elsősorban etikai okai vannak, környezetvédelmi szempontból is jólesik, hogy megtesszük, amit tudunk. Az alap kozmetikumokat, szappant, dezodort a férjem anyukája készíti nekünk, kenyeret is ő süt, finomabbat és jobb összetételűt, mint amilyen a bolti. Ha csak lehet, csomagolásmentesen vásárolunk, bevallom, nekem ez a legnehezebb, folyton kint felejtem az autóban a textil táskákat, vagy elhagyom őket. Autó, igen, azt használok. Jobb lenne, ha nem, én 39 évig tömegközlekedéssel jártam, de most itt, az agglomerációban egy kisgyerekkel szükségét érzem. Mosni mosódió, mosószóda és ecet hármasával szoktam. A wc papír és a szemeteszsák, de még a papírzsebkendő is újrahasznosított anyagból származik. A rajzpapírt, füzetet, ceruzát, mindent igyekszünk újrahasznosított vagy újrahasznosítható, csomagolásmentes helyről beszerezni. Az szerintem alap, hogy nem égetjük a villanyt és nem járatjuk a légkondit, ha nem vagyunk a helyiségben vagy a házban, de úgy tapasztalom, hogy nem mindenkinek jut eszébe lekapcsolni.

HSP: Van egy kisfiad, őt mennyire sikerül bevonni ebbe a szemléletbe? Hogy tudod őt óvni – kell-e -, a korosztályi negatív hatásoktól? A médiahatásoktól?

GA: Óvni nem nagyon kell, bár a médiát jó, hogy említed, mert azt a szokásos formában nem fogyasztjuk. Majdnem hatéves koráig képernyőmentes volt a nevelése, nekünk itthon nincs is tévénk, a nagyszüleinél néz meséket vagy sportot, korlátozott időtartamban. Így is érzem, hogy a reklámok nem kerülik el, de meg szoktuk beszélni, hogy azok arra vannak, hogy mindenfélére rábeszéljék az embereket, és nekünk nincs szükségünk a legújabb mobiltelefonra, a cukros üdítőkre és a töméntelen mennyiségű gyógyszerre. Szerencsére a gyerekeken azt látom, hogy nagyon nyitottak és befogadóak, az én kisfiam is érdeklődik a környezettudatos életmód iránt, nem akar felesleges kacatokat vásárolni, és már nagyjából tudja, milyen termékeket választunk a boltban, hogy az minél etikusabb legyen. Van, amikor másoknak is érvel mellette. Szerintem a gyerekek mindennapi rutinjába nagyon könnyű játékosan beemelni ezt a témát, érdekes lemérni velük pl. egy fogmosás során elhasznált vizet, vagy megfigyelni együtt, hogyan tudjuk csökkenteni a hulladékunkat, mit tudunk csinálni a megmaradt étellel, hogy az ne a szemetesben végezze. Volt egy tanulócsoportunk, ahol erre kiemelten figyeltünk, pl. a halloweeni és a farsangi jelmezeket is hulladékokból, pl. régi ruhákból, tojástartókból, kartondobozokból, petpalackokból készítettük, házilag.

 

HSP: Miért sürgős egyénileg változtatnunk? Hogyan tehetjük meg az első lépéseket?

GA: Ha egyszerre szembesül az ember a teljes problémahalmazzal és a cselekvési időnk rövidségével, akkor könnyen pánikba esik, és úgy érzi, hogy túlnő rajta a feladat. Ez persze igaz is, mert egy fecske nem csinál nyarat, de én hiszek benne, hogy mindenki a saját szokásain tud változtatni, másokén maximum bosszankodhat. A változás nem nehéz, ha fejben már eldöntöttük, hogy lépni szeretnénk. A nehezebb dolgokat fel lehet osztani apróbb lépésekre, és adni nekik egy határidőt. Ha nem a világot kell megváltani jövő hónap közepéig, csak a textiltáskát nem otthon felejteni, amikor vásárolni megyünk, vagy az egyik bolt helyett a másikat választani, az teljesíthető. Az életmódváltozást hamar meg lehet szokni, kb. egy hónap, mire egy új szokás beépül a rutinba.

HSP: A vegánság miért fontos?

GA: A vegán szemléletről sokan azt hiszik, hogy egy diéta, egy most divatos hepp, de igazából ez a mozgalom már 1940-ben is létezett, amikor az első vegán társaság megalakult Angliában. A vegán életmód nem csak az étkezésben, hanem az élet valamennyi területén, ahol megvalósítható, nélkülözi az állathasználatot. Tehát olyan termékeket használunk, olyan ételt eszünk, olyan ruhákat viselünk, olyan programok mellett döntünk, amelyekhez nem kell érző lényeknek szenvedniük. Tulajdonképpen mindent meg lehet oldani állathasználat nélkül, manapság nem is nehezen. Akkor miért ne választanánk ezt a kegyetlenségmentes utat!? A vegán életmód tehát egy etikai alapú mozgalomban gyökerezik, az állatjogokról szól, de tulajdonképpen nem csak az állatoknak jó, hanem az embernek is, tekintve, hogy a teljes értékű növényi étrend egészségesebb, az állatipar visszaszorítása pedig elengedhetetlen az emberiség jövőbeli túlélése szempontjából.

HSP: Otthon Te irányítasz. Házon kívül hogyan tudod népszerűsíteni a meggyőződéseidet?

GA: Nem hiszek abban, hogy bárkit lehet irányítani úgy, hogy annak jó vége legyen. Különböző helyzetek adódnak, van, amikor elég csak példát mutatni, van, amikor egy kicsit határozottabb állásfoglalás szükséges, de ez nagyon változó. Szerintem szükség van a hangadókra, a média által felkapott aktivistákra, és a saját mikrokörnyezetükben csendesen példát mutatókra is. Ha pl. csak az állatjogokat nézzük, van, akit egy celeb vegán szakácskönyve vagy egy sportoló teljesítménye nyűgöz le és ez indítja el az úton, míg másoknak vágóhídi felvételek, lángoló erdőkből menekülő állatcsaládok kellenek, hogy érzékennyé váljanak a téma iránt. Nekem magamnak is vannak aktívabb és csendesebb időszakaim. Volt, amikor minden módon hirdettem, amiben hiszek, utcai demonstrációkon, színpadon beszélve, újságoknak nyilatkozva, és – egy hasonló gondolkodású anyukával, Telmával – utolsó erőnkig környezettudatos tanulócsoportot létrehozva. Most inkább töltődöm, és a közeli barátaimmal dugom össze a fejem, és hatunk pl. a gyerekeink iskoláira vagy a rokonságunkra. A Magyar Vegán Egyesület egyik alelnöke is vagyok, a szervezet a vegán vagy vegánná válni akaró emberek érdekvédelmére jött létre, ma már sok projekttel foglalkozunk. Még könyvfordítást is vállalt az egyesület, magyar felirattal eljuttatunk fontos dokumentumfilmeket a magyar emberekhez, elhoztunk Budapestre nagy nevű előadókat, vegán bolhapiacot szerveztünk, és dolgozunk rajta, hogy a közétkeztetésben is egyre elfogadottabb legyen, hogy egy gyerek, egy család nem eszik húst, sőt, más állati eredetű terméket sem. Korszakaim vannak tehát, a családom és munkám mellett megmaradó energiám függvényében. Amikor az első három évben otthon voltam a kisfiammal, vezettem egy hozzátáplálási blogot, mert úgy éreztem, egymásnak nagyon ellentmondó információk vannak a köztudatban. Népszerű blog volt, de végül, mire nagyobb lett a fiam, nem jutott rá elég időm, nem tudtam már naprakészen tartani, bevételt pedig nem hozott, munkámmá válni nem tudott, így bezártam. Én egyébként úgy látom, hogy ha lassan is, de pozitív változás tapasztalható. Egyre több cég dönt környezettudatosabb megoldások bevezetése mellett, pl. már az agglomerációban vagy még távolabbi vidéken is beemelik a kávézók, pékségek, éttermek a kínálatukba a fenntarthatóbb opciókat. Biatorbágyon lakom, nyílt itt ebben az évben csomagolásmentes bolt, vegán pékség is, de legalább három vendéglátóhelyet fel tudok sorolni, ahol természetessé vált, hogy vegán ételt is kérhet az ember, és felkészülten fogadják, pedig egy kisváros vagyunk.

HSP: Volna akár konkrét tipped anyukáknak, akik elindulnának az úton, mit, hogyan lépjenek meg, hogy a család is partner legyen benne, külvilági ellenszélben is?

GA: A hulladékokból kézműveskedni, a régi ruhákból, játékokból másoknak jó szívvel adni, szerintem minden családban lehet. Beszélgetni a gyerekekkel a Földről, a levegőről, vízről, sokat kirándulni a természetben, megértetni velük, hogy nem kell mindent birtokolni és megvenni, főleg, ha olyan gyenge minőségű, hogy az hamarosan a kukában landol… ezekre a gyerekek nagyon fogékonyak. Szerintem az állatok szeretete, de helyes, nem birtokló és kihasználó szeretete áll a kicsikhez a legközelebb, mi pl. szoktunk gyerekekkel menni a Pécel határában levő Noé Állatotthonba, ahol mindenféle mentett állat él, nem csak kutya és macska. Remekül lehet őket ilyen helyeken valódi történetekkel érzékenyíteni. Vagy épp David Attenborough új filmjével, esetleg Our Planet sorozatával, mindkettő erős alkotás a témában…